Létrehozva: 2019.12.09.

Sztárdömping és karácsonyi hangulat: 2,2 millió forintot gyűjtöttek a Sláger FM hallgatói

Hallgatói segítségével több, mint 2 millió forintot gyűjtött a 95.8 Sláger FM az Ökumenikus Segélyszervezet részére, amely mindent megtesz azért, hogy szebbé tegye a rászorulók számára az ünnepi időszakot.

Szerző RIPOST

 

Fotó: Labancz Viktória

Szinte egymásnak adták a kilincset a 95.8 Sláger FM stúdiójában hazánk közismert személyiségei, sportolói és énekesei, akik csatlakoztak a Sláger FM és az Ökumenikus Segélyszervezet közös, ’Hull a pelyhes’ elnevezésű adománygyűjtó akciójához.

Fotó: Labancz Viktória

Több sportoló – köztük Kiss Gergely vízilabdázó, Dombi Rudolf kajakozó, Gyurta Dániel úszó – a Sláger Reggel műsorvezetői és számos közéleti személyiség ajánlotta fel egy-egy olyan relikviáját, melyre a hallgatók is licitálhattak.

Fotó: Labancz Viktória

Emellett a 1353-as adományvonal is folyamatosan élt, a hallgatók egy hívással vagy SMS elküldésével szintén a szervezet munkáját segíthették ezen a napon.

Fotó: Labancz Viktória

A 'Hull a pelyhes' adománygyűjtő napon számos hazai énekes kápráztatta el a hallgatókat egy-egy karácsonyi dallal, köztük Nika, Judy, Caramel, a Neoton, a Soulwave, az Animal Cannibals, a Honeybeast, Völgyesi Gabi, a New Level Empire, Tóth Vera, Király Viktor valamint karácsonyi dalpremierrel kedveskedett a hallgatóknak Király Linda és Rúzsa Magdi is.

Fotó: Labancz Viktória

A Sláger FM munkatársai meghatódtak, mikor megtudták, hogy hallgatóik mennyire aktívak voltak az adománygyűjtő napon. „A Sláger FM valamennyi munkatársa nevében nagyon szépen köszönjük hallgatóinknak, hogy segítették ezt a fontos ügyet! Minden évben egy teljes napot szentelünk annak, hogy segítsük az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját az ünnepi időszakban is. Ugyanakkor hallgatóinknak is szeretnénk szebbé tenni az ünnepeket. A ’Karácsonykor is a Sláger FM-et hallgatom’ játékunk idén is folytatódik. Ennek keretében hallgatóink 50 ezer forintot vagy halmozódás esetén ennek a többszörösét, akár 1 millió forintot is nyerhetnek” – tett hozzá Ürge Dezső, a 95.8 Sláger FM vezérigazgatója.

Fotó: Labancz Viktória

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai