RETRO RÁDIÓ

Tíz éve nem beszél apjával a Mintaapák zeneszerzője

Tíz éve nem beszél apjával a Mintaapák zeneszerzője
Létrehozva2019. 11. 11. 08:15

Patocska Olivér úgy írta meg a TV2 új sorozatának betétdalát, hogy előtte nem áll jó apai példa. Nem tagadja, hogy az alkotói folyamat alatt többször elragadták az érzelmei.

Hétfőn indul a TV2 vadonatúj napi sorozata, a Mintaapák, amelyben Fenyő Iván, Klem Viktor, Mészáros Béla és Szabó Kimmel Tamás négy különböző apa bőrébe bújik.

Mintaapák főszereplői: Klem Viktor, Szabó Kimmel Tamás, Fenyő Iván, Mészáros Béla
Fotó: Szabolcs László

A sorozat fülbemászó betétdalát Patocska Olivér szerezte, akit korábban egy tehetségkutatóban ismerhetett meg az ország, tavasszal pedig A világ az enyém című szerzeményével átvehette a Budapest Dal 2019 Fiatal Tehetségekért járó díjat. Kevesen gondolnák, hogy a slágergyanús dalt szerző fiatal férfi előtt nem áll jó apai példa.

Patocska Olivér írta a sorozat főcímdalát.
Fotó: Szabolcs László

„Édesapámmal tíz éve nem tartjuk a kapcsolatot, és soha nem is volt igazán jó apai minta előttem. Kisebb koromban jó, ha félévente egyszer megkeresett. Ezért a dalszöveg írásakor mélyre kellett nyúlnom és előkaparnom magamból az érzelmeket, azt a vágyat, hogy legyen egy apafigura előttem. Ami még nehézség volt, hogy a négy különböző apakarakter jellemzőit kellett belezsúfolnom egy egész dalba. A dal írása közben azt képzeltem el, hogy milyen apa szeretnék majd lenni, és hogy én milyen apát szerettem volna magamnak. Ehhez képest az volt az érdekes, hogy a felkérés után alig egy nappal elkészültem a szöveggel. Nem tagadom, a szöveg és a dallam szerzése közben elragadtak az érzelmek” – mondta el a Ripost-nak Olivér, aki nem lát esélyt arra, hogy a jövőben rendezzék a viszonyukat az édesapjával.

„Időbe telt, de feldolgoztam, hogy nekem ez jutott. Számomra ő csak biológiai apa, és az, hogy ezzel szembesítettem magam, segített, hogy most felnőttként már ne legyen bennem semmiféle sérelem” – árulta el Olivér.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.