4 éve

Gáspár Evelin elszívta a békepipát ellenfelével

Komoly fordulatot vesz kedd este az Ázsia Expressz 2 játékmenete, amikor Ördög Nóri bejelenti a párcserét.

Bár Horváth Gréta és Gáspár Evelin viszonya nem alakult éppen rózsásan az Ázsia Expressz 2-ben, kapcsolatuk a keddi adásban majd rendeződni látszik. A TV2 ugyanis csavart egyet a játékon, és Thaiföldön egy párcserével kavarták össze az amúgy is kusza szálakat. Veca Kandival, Zsuzsa Zsoltival, Dávid Ábellel, Evelin pedig Grétával került párba. Bár a feladat szerint az újonnan alakult párok egyik felének a gazda, míg másikuknak az élősködő, vagyis a hátráltató szerep jutott, Gáspár Evelin és Horváth Gréta úgy döntöttek, hogy félreteszik nézeteltérésüket, és egymást támogatva küzdenek meg a feladatokkal.

„Hogy őszinte legyek, én örültem, hogy Grétával kerültem párba, mert így meg tudtam mutatni neki, hogy jó ember vagyok. Arra törekedtem, hogy közös megegyezés mentén játsszunk és erre ő is nyitott volt, ami fontos lépéseket eredményezett a játékmenetben is. Sok múlott a kölcsönös bizalmon és egyikünknek sem kellett csalódnia a másikban”

– mondta Evelin, aki azt is elárulta, mi történt azután, hogy leálltak a kamerák.

„Remek szállást sikerült találnunk, így nyugodt körülmények között tudtuk átbeszélni a korábbi konfliktusainkat. Nem maradt szálka a szemünkben, mire elaludtunk…”

– jelentette ki a fiatal lány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A bolygó legszexibb nőjének nevezik a hatalmas mellű műsorvezetőt - képek

borsonline.hu

Tóth Gabi végre megtörte a csendet, nyilvánosan üzent

mandiner.hu

A szíriaiak németországi beilleszkedésének egyik legfőbb akadálya az illemhely

ripost.hu

Hihetetlen változás: rá sem ismerni Tóth Andira - Fotó!

origo.hu

Bikiniben focizott Berki Mazsi - VIDEÓ

mindmegette.hu

Év végéig befagyasztja árait az egyik legnagyobb hipermarketlánc

ripost.hu

Zokogva beszélt fia haláláról az anya: barátja vitte a halálba Sátoraljaújhelynél

vg.hu

Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (X)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Curtis élő adásban leplezte le Majkát

SHOWBIZ

Csuti kulisszatitkot árult el a Dancing with the Stars próbáiról

SHOWBIZ

Világhírű művész fia is megméretteti magát a Sztárban Sztár leszek! színpadán

SHOWBIZ

Eljött a pillanat, Radics Gigi ország-világ előtt vállalja fel szülés utáni alakját

SZTÁR

Vilmos herceg megjegyzése Meghan Markle-ről, megsértette Harry herceget

SZTÁR

"Egy nagyon fontos fejezet lezárult az életemben": búcsúzik Lola

SZTÁR

Hoppá: Papaszíta lerúgta Ogli 10 milliós csillárját

SZTÁR

Failoni Donatella vallomása: Én soha többet nem megyek férjhez