RETRO RÁDIÓ

Gáspárék átértékelték a luxust Indiában

Gáspárék átértékelték a luxust Indiában
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2019. 09. 21. 07:50

Gáspár Zsoltinak kétszer is bejött az élet Ázsiában, hiszen eddig ők az egyetlen páros, akik másodjára is megpihenhettek a kőkemény küzdelemben.

Zsolti gyakran hangoztatta az Ázsia Expressz 2 forgatásai alatt, hogy ő és Gáspár Evelin igencsak szeretik a luxuséletet, amit hetekre a hátuk mögött hagytak, hogy részt vegyenek a TV2 utazós reality-jében.

Nem csoda hát, hogy kétszer is azt a lehetőséget választották, hogy védett párként néhány napra kiszállnak a versenyből és a kapott pénzzel felszerelkezve belekóstolnak az Ázsia kínálta luxusba. Ez persze alaposan eltér az európai mércével mért fényűzéstől.

„Eddig kétszer voltunk védettek és mi gondolkodás nélkül választottuk a pihenést, amit egyáltalán nem szégyellek, hiszen nekem eleve szükségem is volt egy kis pihenésre abban az őrületben”

- kezdte a Ripost-nak Gáspár Zsolti, akit alaposan megváltoztattak a kinti körülmények.

„Rájöttem, hogy a luxus akkor is luxus, ha nem tolom túl, hiszen Ázsiában erre nem is volt lehetőségem. Ma már tudom, hogy néha egy vetett ágy és egy tál meleg étel is lehet a fényűzés netovábbja, és már itthon sem keresem annyira a pompát, mint korábban” - vallotta be Zsolti.

Hogy a páros mivel töltötte a második pihenős időszakot az vasárnap este kiderül az Ázsia Expressz különkiadásából.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.