RETRO RÁDIÓ

Vallott a barát, ilyen volt Tahi Tóth László utolsó előadása

Vallott a barát, ilyen volt Tahi Tóth László utolsó előadása
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2018. 02. 24. 07:30

Lukács Sándor szerint akkor még semmi sem utalt a közelgõ tragédiára, a 74 éves korában elhunyt színész emlékezeteset alakított.

Néhány hét alatt vitte el súlyos betegsége a csütörtökön elhunyt Tahi Tóth Lászlót. Bár kollégái és barátai tudták, hogy nagy a baj, arra mégsem számítottak, hogy a Kossuth-és Jászai Mari-díjas művész ilyen hirtelen fog távozni.

Így van ezzel a színész kollégája és jóbarátja, Lukács Sándor is, aki tavaly december 27-én még együtt lépett vele színpadra, az Óz, a csodák csodája című darabban.

"Ott még minden rendben volt. Kicsit lassúbb volt ugyan a mozgása, de nem volt sem szöveg-, sem más jellegű problémája. Azért a színpad mögött vigyáztunk rá, belekaroltunk, támogattuk. Laci tökéletes alakítást nyújtott, ezért is volt meglepő, hogy utána már egészségi állapota nem tette lehetővé a színpadra lépést"

- emlékezett vissza a Blikknek Lukács, aki akkor találkozott utoljára Tahi Tóth-tal.

A művész testvére, Tahi Tóth Gábor a %RIPOST%-nak mondta el, pontosan milyen betegség okozta testvére halálát. A szomorú vallomás erre a linkre kattintva érhető el.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.