RETRO RÁDIÓ

"Rajtakaptam a menyemet egy másik férfival – hogy mondjam el a fiamnak?"

G.X
Szerző
G.X
Létrehozva2024. 11. 02. 19:30

Igencsak kínos helyzetbe került egy anyós. Az, amit látott, tönkreteheti a fia házasságát.

Lehetetlen helyzetben találta magát egy asszony, aki rajtakapta a menyét egy idegen férfival – ugyanakkor fél, hogy ha ezt a titkot felfedi a fiának, azzal összetöri a szívét. Ráadásul nem csak két felnőtt ember sorsáról van szó, hiszen a párnak van két (hat- és hároméves) gyermeke is. Ezzel a nehéz üggyel fordult egy névtelenséget kérő levélíró a The Sun lelki tanácsadó rovatához.

viszony, hűtlenség, kapcsolat, szerető, megcsalás, csalfa, Pexels
A család egyik barátjával folytat viszonyt a csalfa feleség Fotó: Pexels

Az asszony elárulta: a fia és a menye immár kilenc éve vannak együtt. Noha a kapcsolatuk eleje döcögősen indult, többször szétmentek, végül újra és újra egymás mellett kötöttek ki. A nő pár évvel ezelőtt félrelépett, amit a férje akkor meg is tudott, végül azonban rendezni tudták a kapcsolatukat, a nő pedig megígérte: többször ilyen nem fordulhat elő vele. "Az utóbbi időben a fiam gyanút fogott. Arról beszélt, hogy a felesége vagy sokáig dolgozik, vagy betegnek érzi magát, és nem megy munkába. Én, ostoba módon megnyugtattam, hogy nincs miért aggódnia" – magyarázta az asszony, aki végül egy bejelentés nélküli látogatás során pillantotta meg a csalfa nőt a család egyik barátjával félreérthetetlen helyzetben – miután a fiataloktól kapott kulccsal beengedte magát a fiáék lakásába.

A szakértő tanácsa: nem az anyósnak a feladata, hogy "borítsa a bilit". Azt tanácsolja: ne a fiával, hanem a menyével üljön le beszélgetni! Mondja el: megtartja a titkát, a nőnek azonban be kell vallania mindent a férjének, és el kell döntenie, hogy meg akarja-e menteni a házasságát vagy sem. A lap szakértője kiemelte: minden félnek jobb lesz úgy, ha kiderül az igazság: a férj már eleve gyanakszik, és kétségek közt élni mindennél rosszabb, ráadásul egész biztosan a gyerekek is érzik a köztük lévő feszültséget.

"A gyerekek sokkal okosabbak, mint amilyennek hisszük őket, és az ehhez hasonló helyzeteket ők is megszenvedik" – magyarázta.

És mi az asszony feladata? Támogassa a fiát és az unokáit lelkileg!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.