Létrehozva: 2018.06.11.

Szuperpóz: azonnal kiderül, lesz-e folytatása az egyéjszakás kalandnak

Azok a férfiak a legsikeresebbek a nõknél, akik bevállalják ezt az a pozíciót az ágyban. Apró kis változtatás, ami viszont rengeteget jelent a nõknek. Mutatjuk, mirõl is van szó!

Nem kell lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a magzati pózra emlékeztet bennünket, amikor partnerünk hátulról átölel az ágyban - ez a páros testhelyzet biztonságot ad. Az a férfi pedig, aki hajlandó a kiskifli pózt bevállalni, azaz hagyja, hogy a nő átölelje hátulról, nemcsak szexszel kalkulál, esetleg már a következő randevúra gondol. Ha pedig a férfi már az első közösen töltött éjszaka során így ölel át egy nőt, szinte biztos, hogy hosszútávú tervei vannak. Analitikusok szerint az ilyen pasikból lesz a legjobb partner. Ráadásul a nők ezzel zsigerből tisztában vannak, és szívesen fejezik ki épp ezzel a pózzal gondoskodásukat és szeretetüket.

Sok férfit persze aggodalommal tölt el az ilyen tömény intimitás, úgy érzik, férfiúi minőségüket adják fel a kiflipózzal - holott csak arról van szó, hogy ilyenkor teljes bizalmat szavaznak a nőnek.

Egy alvási szokásokat vizsgáló kutatás során a kérdésekre adott válaszokból az derült ki, hogy a párok 20 százaléka kedveli ezt az éjszakai pózt. 55% viszont elismerte, tart attól, hogy miként reagál majd partnere, ha ilyen szinten is megnyílik előtte.

A The McKeown Clinic alapítója Steve McKeown, aki maga is pszichoanalitikus, elmondta, hogy azok a férfiak, akik bevállalják a kiskifli-pózt az ágyban,

érzelmileg intelligensebbek, alázatosabbak, érzékenyebbek és kellemesebb társ lehet belőlük.

A kiskifli - nagykifli pozíció olyan dinamikát mutat, amelyben az egyik partner védelmezi a másikat. Szintén elmondható, hogy a pózzal a tökéletes bizalmat fejezzük ki a másik iránt.

Ez a fajta védelem egykor abszolút a férfiak dominanciájának jele volt. Az a férfi, aki átengedi partnerének időnként a védelmező szerepet - vagyis hagyja, hogy a nő ölelje át hátulról - azt az üzenetet továbbítja a nő felé, hogy érzelmileg intelligens és nyitott, illetve, hogy a valódi társát, és nem az alárendeltjét látja benne.

Lapozz a folytatáshoz, ahol kiderül, mi is pontosan a véleményük a férfiaknak a fentiekről.


A kiskifli-nagykifli pózos kutatásban az alábbi válaszok hangzottak el:

George, 22:

Számomra ez a póz abszolút megnyugtató és semmilyen problémát nem látok benne, ha a barátnőmmel felváltva ölelgetjük így egymást.

Stew, 26:

Minden ember szuperhős akar lenni, amikor egy meztelen nő van körülötte, és egyből a Bosszúállók táplálékláncának a csúcsán találod magad. Azonban a nap végén a férfiak ugyanúgy szeretik átadni magukat a társuknak, ahogy maguk a nők. Mindenki biztonságban akar lenni, és ezen egy jó ölelés sokat lendít.

Sam, 25:

Szerintem nem ez a legjellemzőbb alvási póz, de ennek biztos van oka is. A nők többször dicsérhetnének bennünket, férfiakat, nekünk is jól esik hallani, ha valamit jól csináltunk, menő a frizuránk vagy jól választottunk éttermet. Innentől kezdve talán már csak egy lépés a kiskifli-póz.

Megéri elkezdeni az öleléspróbát! Hidd el, ez csak jó irányba terhelheti a kapcsolatodat. Sőt, még akár az is kiderülhet, hogy kifli-pózzal jobban működik, mint ahogyan korábban gondoltad!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól