Létrehozva: 2017.09.12.

Akkor lesz jó a férj, ha van otthon elég szex: Kipakol a luxusprosti

A felkapott escort pontosan megnevezi az 5 dolgot, amire egy férjnek biztosan szüksége van a szexben. Azt is kifejti, hogyan ismerheted ki partneredet, hogy igazán jól mûködjön az intimkapcsolat és maga a szex.

Az ausztrál Sandra az egyik legexkluzívabbnak számít a szakmájában. Abból él, hogy pontosan azt nyújtja a férfiaknak, amit akarnak. Nem is kertel sokat: jobban tudja bárkinél, hogy mire is vágynak a pasik.

A férfiak akik hozzá járnak, nem mindig egyedülállóak, mégis szeretetteljes érintésekkel teli, nagyszerű kapcsolatot tartanak fenn vele.

Első hallásra úgy tűnik, nem ez a legjobb útja a szeretet kifejezésének, azonban Sandra szerint szinte az összes párkapcsolatban lévő férfi értésére adta, hogy szeretik partnerüket.

Tehát: férjed inkább fogja az idejét  veled veled tölteni, mint bárki mással, inkább fogja rád költeni a pénzét, mint bárki másra - kivéve, ha úgy érzi, hogy már nem annyira szereted őt.

Az utolsó dolog, amit valaha is akar, hogy bántson téged. Válást sem tervezget és nemcsak anyagi okokból vagy a gyerekek miatt, hanem egyszerűen azért, mert nem akar elhagyni.

Persze a legtöbb férfi önző és különféle szükségletei vannak, ha szexről van szó.  Ha egy pasas mégis másnál keresné az intimitást, az nem azt tükrözi, miként is érez a felesége iránt.

Az ügynökségére érkező férfiak többnyire a Barátnő-tapasztalatra vágynak. És ez mit is jelent? A "barátnő" Nem hordani előtte melegítő nadrágot vagy arcmaszkot és az új pedikűrt sem posztolni különböző portálokon.

Ez azt jelenti, hogy ölelgetést, lágy tapintást, csókot és szelíd szexet akarnak.

Legtöbbször a férfiak nem egy, hanem inkább kettő vagy három órára jelentkeznek be hozzá, hiszen nemcsak a szexre vágynak, hanem egy kis csevegésre is, egy megértő társaság mellett.

Lapozz a folytatáshoz!


Sok házas férfi vallotta be, hogy a feleségével külön hálószobában alszanak és hogy mennyire nincsenek kibékülve ezzel. Persze a valódi okot még senkitől nem hallottam, de nem meglepő, hogy ahol hiányzik az intimitás, ott a férfiak félrelépnek.

A férfiaknak az hiányzik a legjobban, hogy partnerüket kielégítsék. Imádnak orális szexet adni partnerüknek. Az egyik kérdés, amit újra és újra feltesznek az nem más, mint

Hogyan okozhatnék örömet számodra?

Hívhatjuk férfiegónak, a lényeg az, hogy ő sokkal jobban fog aggódni amiatt, hogy vajon jól érezd-e magad a hálószobában, mint te magad. Sokan csak akkor képesek orgazmusra, ha biztosan tudják, hogy a tied megvolt.

A nő öröme a legfontosabb és imádják orális szexben részesíteni őket.

Ne aggódj, ha felszedtél pár kilót, vagy épp nem készültél el a szőrtelenítéssel. Hüvelyfiatalításon is feleslegesen gondolkodsz, ez mind nem érdekli őket.

Csak feküdj le, kapcsolj ki és élvezd. Ennyi csak.

Persze azért szívesen fogadják a viszonzást. Sok házas férfi szerint az otthoni kis kedvenc nagyobb becsben van tartva, mint maga a férj. Ugyanez a helyzet, ha gyerek van a családban. Egyértelműen sok munkával jár, hiszen fárasztó, ha a nő jó anya, alkalmazott és feleség szeretne lenni egyszerre. Utóbbira már sokuknak nem jut energiája, pedig egy kis erőfeszítés mindkét fél részéről megéri a hosszútávú befektetést.

Lapozz a folytatáshoz!


Kérdezzetek egymás napjáról, vacsorázzatok együtt és ha a gyerekek végre hajlandóak ágyba kerülni, a tv-t is kapcsoljátok ki, hogy legyen idő társalogni és egyéb másra is jusson idő...

Nincs annál szebb, ha mindketten egymásért vagytok, egy jó adag odafigyeléssel a másikra. Ettől lesz jobb a kapcsolatod és a házasságod.

A férfiak ráadásul nemcsak szeretik a szexet, de egyszerűen szükségük van rá. Sokan stresszesebbek a munkában, nem tudnak összpontosítani ha nem rendelkeznek a fizikai megszabadulással.

Azonban minél hosszabb a házasság, annál kevesebb a szex. Ennek számos oka lehet, a gyerekektől egészen a munka és a magánélet egyensúlyáig, vagy egészségi állapottól függően nem működik úgy, ahogy szeretnétek. Azonban ilyenkor nagyon figyelj oda!

A férfiaknak szükségük van a szexuális psziché felszabadítására. Ez megváltoztatja az egész viselkedésüket.

El fogod felejteni, hogy mennyire élvezted, amíg újra nem csinálod. Néhány ügyfelem konkrétan megmondta, ha otthon szexelnének, nem keresné máshol az örömöket. Nyilván akadnak olyanok is, akik a változatosság gyönyörködtet elvén működnek, vagyis függetlenül attól, hogy szexelnek-e otthon vagy sem.

Íme, az 5 dolog, amit a partnered szeretné, ha tudnál:

  • Szeret téged.
  • Nagyobb szeretetre van szüksége, mint gondolnád.
  • Azt hiszi, hogy a kutya fontosabb számodra mint ő maga.
  • Azt hiszi, már nem tetszik neked; már nem szereted annyira.
  • Legalább annyira van szüksége a jó szexre, mint neked a biztos alapokra.
  • A lényeg: mindannyian megérdemeljük a jó szexuális életet, élvezd ki, amíg lehet! A kutya meg várhat...

     

    origo.hu

    Orkánszerű széllel csapott le a szörnyű vihar Magyarországra

    ripost.hu

    Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek

    borsonline.hu

    Most érkezett: megtalálhatták a verőcei horrorbalesetben eltűnt fiatalokat

    magyarnemzet.hu

    Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el

    metropol.hu

    4 jel, hogy a szerelmed nem viszonozza az érzéseidet

    mandiner.hu

    Halálos fenyegetést kapott Zelenszkij – és nem is akárkitől

    ripost.hu

    "Nem tudom értelmezni" - váratlanul stílust váltott Tóth Andi

    ripost.hu

    Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

    ripost.hu

    Most jött: újabb vízi baleset történt, többen meghaltak és eltűntek

    ripost.hu

    Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat

    ripost.hu

    Csúcson és a mélyben, Szoboszlai Dominik eltűnt a végére Liverpoolban

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    SZEX & MÁS

    "A férjem édes hármasért könyörgött, most meg dühöng, hogy annyira élveztem"

    SZEX & MÁS

    Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

    SZEX & MÁS

    "Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

    SZEX & MÁS

    Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

    SZEX & MÁS

    A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

    ÉLETMÓDI

    Ezekből a könyvekből mind tanulhatsz valamit

    ÉLETMÓDI

    100 dollárt kérnek ezért a farmerért, nincs is anyaga!