RETRO RÁDIÓ

Kétségeid vannak, hogy elélvez-e a nő? Ez a biztos jele az orgazmusának!

Kétségeid vannak, hogy elélvez-e a nő? Ez a biztos jele az orgazmusának!
THE_D
Szerző
THE_D
Létrehozva2016. 10. 10. 23:40

Mindössze három dolog az, ami igazán számít, ha biztosra szeretnél menni. Eláruljuk, mi az.

A kipirult bőr, az ágaskodó mellbimbók, a tágult pupillák mind-mind lehetnek annak a jelei, hogy a nő elért a csúcsra – sok férfiban mégis ott motoszkál a kétség. Joggal, hiszen ezek a jelek utalhatnak mindössze arra is, hogy a nő erős izgalmi állapotba került. Ez még nem jelenti azt, hogy valóban orgazmust is élt át.

Akkor mégis mi lehet az a bombabiztos jel, amire már nyugodtan hagyatkozhat a partner? Meglepő, de elég mindössze néhány apróságra figyelni. Ezek pedig a következők.

Szabálytalan légzés

A felnőttfilmekben ugyan gyakori jelenség, hogy a nő egyenletesen és fokozatosan, egyre hangosabban nyögdécsel vagy kapkod levegő után. A valódi orgazmus azonban a legritkább esetben zajlik így. Az erősödő, szaporább és hangosodó zihálást kevéssel a beteljesülés előtt általában szaggatott csöndek, visszatartott lélegzet, változó ritmusú nyögések szokták kísérni. Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor jó úton jársz.

Összeránduló izmok

A megremegő karok, a hátat karmoló ujjak – tipikus ötletek, ha a nő szeretné megjátszani magát. Aki igazán alapos munkát végez, még a vagina izmait is könnyedén össze tudja húzni néhányszor, hogy valódibb legyen a hatás. Az igazi orgazmus viszont olyan teljes testet, minden izmot görcsbe rántó erővel bír, melyet szinte lehetetlen imitálni. Ilyenkor a nő szemöldökétől egészen a kis lábujjáig szinte minden izom megfeszül. A te partnered is így reagált az együttlét során? Akkor nincs miért aggódnod.

Szuperérzékeny csikló

A legnagyobb esély egy orgazmusra a csikló ingerlésén át vezet. A rengeteg idegvégződés igazán erős élvezetet képes okozni. Ugyanakkor egy orgazmus után a vérrel megtelt csikló szinte annyira érzékennyé válik, hogy megérintése kellemetlen, csaknem fájdalmas élményt okoz a nőnek. Egy-egy esetben ugyan előfordulhat, hogy további, óvatos simogatása újabb élvezethez vezet, de egy elemi orgazmust követően egészen biztos, hogy erősebb, gyorsabb mozdulatoktól és érintésektől felszisszen a nő, esetleg még a kezed is eltolja magától. Ettől semmiképpen ne bántódj meg! Legyél inkább elégedett azzal, mekkora gyönyört okoztál neki néhány másodperccel korábban.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.