RETRO RÁDIÓ

Élete orgazmusát éli át a nő ettől az egyetlen mozdulattól

Élete orgazmusát éli át a nő ettől az egyetlen mozdulattól
THE_D
Szerző
THE_D
Létrehozva2016. 09. 15. 23:45

Eszét veszti a nõ kéjtõl, mindössze egyetlen apró trükköt kell bevetned.

A fellegekbe repíti a nőt, ha egyetlen kis változtatást próbálsz ki az együttlétek során. Különösebb ügyességre és akrobatikára sincs szükség hozzá, mindössze a kezedre, miközben élvezitek az aktust.

Azt már bizonyára tudod, hogy a csikló látható része mindössze a jéghegy csúcsa. Ez az érzékeny terület ugyanis hosszan folytatódik még a testen belül, ennek is köszönhető, hogy a behatolás során is képes sok nő átélni az orgazmust. De az igazán csodás mámort te is elő tudod idézni.

A teendőd mindössze annyi, hogy együttlétetek során tenyeredet helyezd partnered szeméremdombja fölé, az alhasára. Ezt tartsd határozottan nyomva, valószínű, hogy kicsit még saját péniszed mozgását is érezni fogod tenyereddel az ő testén keresztül. Ha ezzel a mozdulattal és péniszeddel két irányból gyakorolsz nyomást erre a területre, akkor még erősebb inger fogja érni a csikló rejtett részeit, mint egy hagyományos együttlét során. Ez pedig olyan orgazmushoz vezet, melyet sokáig fogtok még boldogan emlegetni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.