Létrehozva: 2019.11.28.

Váratlan szakítás, mi lesz most Hosszú Katinkával?

Kiderült, az úszónő hónapok óta készült erre a lépésre. Reagált a kapitány és az elnök is.

Mint arról beszámoltunk, megvált edzőjétől Hosszú Katinka. Az úszónő bizalma a nyári világbajnokságon rendült meg Petrov Árpádban, közleményében leírta, a jövőben önállóan készül a tokiói olimpiára, az edzésterveit is maga írja.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Wladár Sándor, az úszövetség elnöke kiemelte, a bajnoknő már jó előre jelezte nekik a problémát.

„Azt gondolom a folyamatokat látva, hogy ez nem egy ad hoc, cunamiszerű döntés volt, hanem kellett, hogy legyen valamilyen előzménye, ez majd egyszer talán kiderül. Ez egy bátor és nagyon nehéz döntés volt. Kvangdzsut követően Katinka leadta a szakmai tervét Tokióig, kért a meglévő erős csapata mellé további két szakembert, ezt a magyar szövetség megadta. Egy szárazföldi edzővel és egy belga szakemberrel szerződést kötöttünk” – nyilatkozta a sportvezető az MTI-nek.

Sós Csaba szövetségi kapitány kijelentette, mindenben segítik Hosszút, a jelenlegi legeredményesebb magyar úszót.

Természetesen tudom, hogy Katinka döntésében van kockázat. De amikor egykori edzőjét, Dave Salót lecserélte, akkor sem hitte senki, hogy háromszoros olimpiai bajnok lesz. És megcsinálta.” – mondta a kapitány az Origónak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője