Létrehozva: 2019.11.27.

Hosszú Katinka bejelentette: vele is vége

A világbajnok úszó szakított edzőjével, mert megingott benne a bizalma.

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó szakított edzőjével, Petrov Árpáddal.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Az idei világbajnokságon megingott a bizalmam az edzőmben, mert úgy éreztem, hogy nem akarja annyira a győzelmet, mint én” – indokolta döntését szerdai közleményében Hosszú Katinka, aki a dél-koreai Kvangdzsuban 200 és 400 méter vegyesen győzött.

„Az elmúlt hónapokban próbáltam túllépni ezen az érzésen, de az alapprobléma továbbra is fennállt. Árpiról az együtt töltött idő alatt számomra kiderült, hogy nem tud felnőni a feladathoz. Több figyelmet vártam tőle szakmailag és emberileg is, ezért nincs visszaút. Az olimpiai felkészülés hajrájában nem vállalhatom fel még egyszer azt a terhet, hogy valakit a hátamon vigyek” – írta Hosszú Katinka.

Hosszú – aki már a jövő heti, glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságra is Petrov Árpád nélkül utazik – kijelentette, egyedül készül fel a tokiói ötkarikás játékokra, munkáját az edzéseken az Iron Swim stábja segíti majd.

„Megkérem a kollégákat, hogy mérjék az időt, de én leszek az edző, ami azt jelenti, hogy vállalok minden felelősséget. Az edzéstervet már úgyis régóta magamnak írom, pontosan tudom, hogy milyen felkészülésre van szükségem. Az eltökéltségemmel sincs gond, minden nap nyolc-tíz órán át tréningezek, ha kell, akkor szinte az ájulásig hajtom magam. Eldöntöttem, hogy egyedül csinálom meg Tokiót, minden energiámat az olimpiai felkészülésre fordítom. Az edzőkérdést ezzel lezártnak tekintem, az ügyben további nyilatkozatokat nem teszek” – fűzte hozzá Hosszú Katinka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló