RETRO RÁDIÓ

Új információk érkeztek Törőcsik Andrásról

Új információk érkeztek Törőcsik Andrásról
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2019. 01. 20. 14:45

A magyar focilegendát eltiltották az édességtõl. Jó barátja szerint az egykori új­pesti klasszis humora a régi.

Az FTC utánpótlás-trénereként dolgozó Ebedli Zoltán örömmel számolt be róla, hogy legutóbbi kórházi látogatásakor remek hangulatban találta jó barátját, Törőcsik Andrást.

„Érdekes, de a futballról sosem ejtünk szót. Szerencsére az egyik betegtársával adódott vitája végére is pont került. A háromágyas szobájuk egyik lakója ugyanis utálta, ha Törőék futballmeccset néztek a tévében. Ám az illetőt azóta máshová helyezték át”mesélte a Borsnak Ebedli, aki elárulta, hogy a két koponyaműtéten átesett egykori új­pesti klasszis humora a régi.

„Amikor megunja a velem való társalgást, ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti: no, Zoli, mehetsz sétálni. Ami nála azt jelenti, indulás haza… Persze mosolyog mellé, én pedig nem húzom fel az orromat. Annak is örülök, hogy a hiányzó fogát hamarosan pótolják. Korábban sok édességet vittem neki, ez most elmaradt, mivel az orvosai eltiltották attól, így inkább rengeteg gyümölcsöt kapott.
A volt újpesti focistától, Horváth Károlytól megtudtuk, Törőt már főállásban kezeli a kiváló gyúró, Pintér István”
– tette hozzá Ebedli.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.