Létrehozva: 2017.06.07.

Storck tönkretette Dárdai sikercsapatát

Nem tud annyi meccset elbukni a magyar válogatott, hogy veszélybe kerüljön Bernd Storck állása. A magyar válogatott hétfõn 3-0-ra kikapott Oroszországtól.

Immár biztossá vált, amit eddig csak sejteni lehetett: Bernd Storck csupán elődje, a Dárdai Pál által keltett hullámokat lovagolta meg, ennek köszönhette a sikereket a magyar válogatott élén.

Átvette a csapatot, majd leváltotta elődje teljes stábját. A norvégok elleni két pótselejtezővel ugyan eljutott az Európa-bajnokságra, azóta viszont kudarcot kudarcra halmoz. Teheti, hiszen Csányi Sándor MLSZ-elnök kijelentette, akkor is Storck marad a kapitány, ha a válogatott nem jut ki a világbajnokságra.

Az elmúlt egy év során előbb a válogatott védelme omlott össze a német szakember keze alatt. A portugálok elleni tavalyi, 3-3-ra zárult Eb-meccstől számolva a válogatott kilenc találkozón lépett pályára és 18 gólt kapott. Ez rendkívül magas, kettes átlagnak felel meg - Dárdai hét meccsen vezette a válogatottat, ezeken mindössze három gólt kaptunk, öt alkalommal pedig egyet sem!

A védekezés után a támadójáték is csődöt mondott, a Storck-csapat nem talált a hálóba az utóbbi három mérkőzésén! Tette ezt úgy, hogy közben a legeredményesebb magyar csatárok nem kaptak meghívót: Nikolics Nemanja az amerikai góllövőlistát vezeti, míg Futács Márkó a legtöbb gólt vágta Horvátországban – a Dárdai-csapat mindössze a görögök kapujába nem talált be, de az a döntetlen kulcsfontosságú volt a továbbjutásért vívott harcban.

Amíg Dárdai alázatosságot, dinamizmust és rendszert hozott a magyar válogatott életébe, addig a pletykák szerint Storck koncepció nélkül állítja össze a tréningeket.

Újabban rendre arról beszél, hogy a jövőt építi, a svédek és az oroszok elleni tesztmeccsek is erről szóltak, eredmény nélkül. Csányi Sándor elnök az Eb-kijutást kötelezőnek jelölte meg. Vajon képes annyit bukni a válogatott, hogy 2018 őszén ne Storckkal fussunk neki a selejtezőknek?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó