tóth gabi
Írásban felmondott, már a kocsiját is hazavitette Ukrajnába.
Úgy tudjuk, élő szerződéséből kilépve is pénzt követelne a Ferencvárostól Szerhij Rebrov, erről szól az egész vita, ami folyt az elmúlt időben. A focicsapat 121 éves történetének egyik legsikeresebb edzője februárban menedzsere révén jelezte, nyáron mindenképpen távozna a klubtól.
Azóta zavaros nyilatkozatok jelentek meg tőle, és jelenleg azt mondja, ő fel sem mondott a klubnál. Információnk szerint Rebrov úgy gondolja, ha most kellene távoznia, akkor négyhavi pénzt kaphatna, ami a részére körülbelül 70-80 millió forint, de az FTC-nek járulékokkal együtt 100 milliós kiadás lenne.
Mindeközben a Ferencvárosnál minden bizonnyal létezik az a papír, amely tanúsítja, hogy Rebrov kijelentette, nyáron elhagyja a csapatot. Sőt, az edző már márciusban felmondta budai luxuslakásának bérlését, s Aston Martin gépkocsiját is hazaszállíttatta Ukrajnába.
A Fradi szurkolók mindeközben értetlenül állnak az események előtt, mivel ők csak azt látják, hogy az a szakember, aki 3 bajnoki címet szerzett a csapattal, a gárdát a Bajnokok Ligája és az Európa-liga főtáblára vezette, most zavarodott üzengetések közepette készül távozni. Az a kérdés, hogyan sakkozik most a Fradi vezetése, sikerül-e megúszni, hogy fizetni és hadakozni kelljen az egyébként kiváló edzővel?