Létrehozva: 2019.12.13.

Méltatlan bánásmód, megalázta sztárját a Juventus

Nem ezt érdemelte volna Mario Mandzukic: a 600-as vendéglistára sem fért föl.

Nem elég, hogy kikerült a csapatból és a Bajnokok Ligája-keretből, hogy a társaitól külön, egyedül kénytelen edzeni: Mario Mandzukic még a Juventus csütörtöki karácsonyváró ünnepségére sem kapott meghívást – tudta meg a Sun.

Nincs számára visszaút
Fotó: Getty Images

Pedig a csilivili partin – amelyen vagy 600 vendég mulatott – ott volt a teljes női és férficsapat. Csakhogy a korábban szinte kihagyhatatlan alapember, sőt közönségkedvenc Mandzukic nyáron valamiért kegyvesztett lett: az új vezetőedző, Maurizio Sarri kinevezése óta még a kispadig is csak három bajnokin jutott (sőt, szeptember óta a keretbe sem nevezték).

Nyáron már szabadulni próbáltak tőle, de ő maradt – hasonlóan többek között Paulo Dybalához és Gonzalo Higuaínhoz, akik azóta újra erősségei a Zebráknak. A 33 éves vb-ezüstérmes horvát támadó helyzete viszont mára annyira tarthatatlanná vált, hogy szinte biztos a januári klubváltása: az utóbbi időben elsősorban az AC Milan, a Borussia Dortmund és a Manchester United erősítési tervei között emlegették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó