RETRO RÁDIÓ

Kiderült, miért fenyegetőzik Lewis Hamilton a visszavonulásával

Kiderült, miért fenyegetőzik Lewis Hamilton a visszavonulásával
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 11. 03. 16:00

Többről van szó a fizetésénél. Nem csak pénzt akar kialkudni a szerződéshosszabbítása aláírásáért a Forma-1 egyeduralkodója.

Egyelőre lóg a levegőben a hetedik világbajnoki címe felé száguldó Lewis Hamilton jövője. Több mint egy éve húzzák-halasztják a szerződéshosszabbítását a Mercedes istálló vezetőivel. Habár a pilóta és csapatfőnöke is abból indul ki, hogy a vb-pontverseny eldőlése után egymás kezébe csapnak, de a hétvégi, imolai győzelme után Hamilton a frászt hozta a rajongóira. Mint mondta, szívesen itt lenne jövőre is, de „erre nincs garancia, ennyi biztos”. Sőt, pár nappal korábban is pedzegette, hogy lassan el kell gondolkoznia a Forma-1 utáni életéről.

Csak alkudozik, vagy tényleg kész visszavonulni, ha nem kapja meg, amit akar?
Fotó: AFP

A Bild értesülése szerint ezek a sejtelmes nyilatkozatok részei az új szerződés részleteit érintő alkudozásnak. Nem csak Hamilton szédületes fizetése a vita tárgya. Az autóversenyző jelenleg évente 40 millió eurót (14,5 milliárd forint) keres. Csakhogy 2023-tól fizetési sapkát vezetnek be – egy-egy csapat két sofőrje összesen nem kereshet többet 25 millió eurónál (9 milliárd forint) -, így a brit sztár most szakíthat utoljára igazán sokat.

Hamilton azonban nem csak több pénzt akar kicsikarni a Mercedesből. Több hatalmat és több szabadidőt is akar.

Elérné, hogy a Mercedes F1-csapatánál, sőt az egész Daimler-konszernnél súlya legyen a szavának. Egy magazinban korábban már beszélt arról, hogy a nagy autómárkát az elektromobilitás felé terelné. Hamilton maga is elektromos szuperautót vezet, és a környezetét szeretné rábírni a vegán étkezésre, illetve a műanyagok mellőzésére.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Arról is egyre többször nyilatkozik, hogy többet szeretne foglalkozni a versenyzésen túli szenvedélyeivel. Kevesebb kötelező PR-programon venne részt a jövőben, hogy ezek helyett maradjon ideje és energiája a zenélésre, a divatra és más hobbikra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.