TÜZELŐÁLLÁS

Kiakadt a magyar válogatott focista, baj lehet Albánia ellen a stadionban

Sebők Vilmos szerint a csapat ennyit tud, de a szurkolók türelme októberben elfogyhat.
  • Szerző: SK

A válogatott szeptemberi selejtezői már jelezték, valami baj van a csapat háza táján. A játékosok az Andorra elleni győzelem után is szégyellték magukat, a kapitány magából kikelve ígért többek számára mellőzést. Egyre messzebb kerültünk a világbajnokságtól, ezt el kell ismerni.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A korábbi válogatott védő Sebők Vilmos szerint nincs mit szépíteni a helyzeten, de elkeseredni sem szabad.

Legalább a győzelem meglett (Fotó: MTI)

„Be kell ismernünk, az a realitás, amit az elmúlt három mérkőzésen láttunk a csapattól„ – mondta a Borsnak Sebők. Ami a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokságon történt, azt gyorsan feledtették velünk a játékosok. Lássuk be, a magyar válogatott egyelőre még csak a gyengébbek közé tartozik az európai középcsapatok között is.”

A nemzeti csapatban 52 alkalommal szóhoz jutó védő szerint nem számíthatunk arra, hogy a válogatottunk fokozatosan jó teljesítményt nyújt.

„Rossi kapitány munkáját dicsérte, hogy néhány eredményünkre felkapta a fejét a világ. Viszont, csak a legvérmesebb drukkerek gondolhatták azt, hogy sorozatban tudja majd a jobbnál-jobb eredményeket szállítani a csapatunk. Az igazság, hogy túl magasra tették a lécet, amit még képtelenek megugrani.”

Sebők Vilmos

Sebők szerint ha októberben Albánia ellen nem nyer a csapat, akkor a szurkolók is pipák lesznek.

„A szurkolók, akik minden dicséretet megérdemelnek, még imádják a csapatot. Ezért is mondom, mindenkinek nagyon vigyázni kell arra, hogy az Albánia elleni rangadón nehogy elfogyjon a türelem” – figyelmeztetett.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?