Létrehozva: 2020.09.22.

Itt a leleplezés Szalai Ádámról, ezért rúgták ki a csatárt

A németek szerint nem a szakmai kérdések döntöttek.

Hétfő este egyik pillanatról a másikra kirakta első keretéből Szalai Ádámot a Mainz focicsapata. A magyar válogatott csatár egy hete még gólt szerzett a kupában, a Lipcse elleni bajnokin azonban már nem jutott szóhoz. Főnökei szerint szakmailag nem fér bele az elképzelésbe.

„Elmondtuk Szalai Ádámnak, hogy a sportszakmai terveinkben már nem kap szerepet. Szerintünk lehetetlen, hogy az általa remélt játékperceket ebben az idényben megkapja Mainzban” – indokolt Rouven Schröder sportigazgató.

Egy másik lap teljesen más okról ír.


Fotó: Getty Images

A Sport Bild szerint Szalai a játékostanács egyik vezetőjeként anyagi vitába keveredett a klubbal. A focisták tavasszal a koronavírus idején lemondtak fizetésük egy részéről, de ígéretet kaptak, hogy az elmaradt összeget utólag megkapják. A vezetők ugyanakkor a további bevételkiesés miatt visszatartják most is a pénzt, emiatt emelt szót Szalai. A vita odáig fajult, hogy klub kirakta az első keretből a csatárt, aki most új csapatot kereshet magának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó