RETRO RÁDIÓ

Szurkolók nélkül rendezik a hazai Európa-bajnokságot az úszók

Szurkolók nélkül rendezik a hazai Európa-bajnokságot az úszók
SK
Szerző
SK
Létrehozva2021. 04. 28. 13:00

A 4 millió beoltott sem tud változtatni a korábbi döntésen.

Egy év csúszással, május 10. és 23. között Budapesten rendezik az úszók Európa-bajnokságát. Az olimpiai főpróbának is beillő viadalra a Duna Arénában kerül sor, akárcsak a 2017-es úszóvébére. Óriási változás azonban, hogy a négy évvel ezelőtti eseményhez képest ezúttal nem telhet meg a Duna Aréna.

A Duna Arénát 2017-ben adták át
Fotó: MTI

A kormány ugyan 4 millió beoltott után védettségi kártyával engedélyezi a sportrendezvények látogatását, a szervezők ugyanakkor jelezték, az eredeti terveken nem tudnak változtatni.

„Az Európa-bajnokság sajnos nézők nélkül zajlik majd: miután 50 országból érkeznek versenyzők, és zárt térben zajlanak a versenyek, a LEN és a verseny biztonságos lebonyolításáért felelős illetékesek abban állapodtak meg, hogy nem módosítanak az eredeti koncepción.” – írták közleményükben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.