OLDALVONAL

Összeesett, kómában Gyurta Dani volt edzője

Széles Sándor hónapok óta egy budapesti kórházban fekszik. Állapota stabil, de rendkívül súlyos.
  • Szerző: szz

Szomorú hírt közölt Széles Sándorral kapcsolatban a Nemzeti Sport. A kiváló úszóedző a lap információja szerint hetek óta kómában fekszik egy budapesti kórházban.

Gyurta Dániel korábbi edzője sosem tagadta, alkoholproblémákkal küzd, s kisebb nagyobb sikerrel harcolt ez ellen. A lap úgy tudja, hogy Széles ismét a pohár után nyúlt, s márciusban elesett. Kórházba szállításakor még magánál volt, kommunikált a személyzettel, de hirtelen elájult. Azóta sem tért magához, kómában tartják.

Információk szerint Széles állapota ugyan stabil, de roppant súlyos.

Széles irányításával Gyurta Dániel olimpiai- világ és Európa-bajnok is lett.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?