Létrehozva: 2019.10.23.

Megindító szavak, ezt mondta a fia Michael Schumacherről

A „kis Schumi” apja DNS-éről beszélt. Mick ritkán nyilatkozik róla, pedig mindenki a hétszeres világbajnok utódát látja benne.

Habár 2012-ben a Mercedestől vonult vissza, sőt fiatalon ott is kezdte a pályát, Michael Schumacher neve máig elsősorban a Ferrarival kötődik össze, ahol öt vb-címet nyert. Nem véletlen, hogy a Forma-1 felé tartó fia, Mick Schumacher tavaly az olasz istálló utánpótlásprogramjához csatlakozott.

Hét vb-trófeájából ötöt a Ferrarival nyert meg
Fotó: AFP

 

„Minden egyes Ferrariban érzem apám DNS-ét. Ez egyszerűen büszkeséggel tölt el”

- mondta a 20 éves német autóversenyző, aki egyelőre a 12. a Forma-2 pontversenyében, és a tervei szerint még egy évet fejlődne a sorozatban, mielőtt a királykategóriába szerződne.

Mick Schumacher szerint apja érezhető minden Ferrariban
Fotó: AFP

 

Mick arra célzott, hogy a legendás Schumi nem csak az F1-ben segítette az olasz gyárat, hanem az utcai sportkocsik fejlesztésében is segített a tapasztalata.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

metropol.hu

„Szülők lettünk” – Agárdi Szilvi hatalmas bejelentést tett, röpködnek a gratulációk

magyarnemzet.hu

A DatAdat által pénzelt cég segíthette Magyar Péter rendezvényét

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

OLDALVONAL

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót

OLDALVONAL

Rohant a családjához, kórházból üzent a Fradi edzője

OLDALVONAL

Élőben akarja látni Szoboszlaiékat a súlyos beteg Dezső