RETRO RÁDIÓ

„Ami a magyar hatóságok szerint jó, az jó” – Hosszú Katinka kiállt az oltások mellett

Hosszú Katinka a környezetvédelem érdekében is felhasználná az ismertségét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 22. 13:30

Áder János köztársasági elnök Hosszú Katinkával beszélgetett. A környezettudatosság és az olimpia mellett a koronavírus elleni oltás is téma volt közöttük.

Környezettudatosságról, a koronavírus-járvány hatásairól és az olimpiai felkészülésről is beszélgetett Áder János köztársasági elnök Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszóval Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában – jelentette az MTI.

Hosszú Katinka a védőoltások mellett hallatta a hangját: úgy gondolja, hogy „ami a magyar hatóságok szerint jó, az jó”.

Elmondta, hogy mivel Magyarországon az olimpiára készülő sportolókat is beoltják, már ő is megkapta az első adag Pfizer-vakcinát.

Hosszú Katinka a környezetvédelem érdekében is felhasználná az ismertségét
Fotó: Instagram

Áder János a műsorban úgy fogalmazott: tavaly a kevesebb verseny és az elmaradt olimpia mellett Hosszú Katinka „egy másik arcát” is megmutatta. Járt Böjte Csabánál a dévai gyermekotthonban, felajánlott másfél millió forintot a Semmelweis Egyetemnek a koronavírussal kapcsolatos kutatómunka támogatására, ősszel pedig előadást tartott sikeres vállalkozása titkairól. Emellett többször is felszólalt a klímaváltozással és a fenntarthatósággal kapcsolatban is.

Hosszú Katinka eleme a víz

Hosszú Katinka erre reagálva azt mondta, szeretné az ismertségét felhasználni a környezetvédelem érdekében is.

Kiemelte: a víz gyermekkorától fogva központi szerepet játszik az életében. Baja környékén a Sugovicában és a Dunában is sokat fürödtek régen, amikor sokkal tisztább volt a víz, mint ma.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Katinka Hosszu (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés

A köztársasági elnök rámutatott: évtizedekkel ezelőtt a magyar folyókon még nem volt jellemző a műanyagszennyezés. Az 1970-es években átlagosan fejenként évente két kiló műanyagot használtunk el, ma több mint negyven kilót, és ez a vízpartokon is megjelenik – hangsúlyozta Áder János. Az elmúlt napokban ráadásul riasztó híreket kaptunk a Tiszáról, mert Ukrajna és Románia felől sok műanyagszemét jött át a víz felszínén Magyarországra.

Hosszú Katinka Kaliforniában járt egyetemre, ennek kapcsán az államfő arról beszélt, hogy az Egyesült Államok sokáig a világ legszennyezőbb országa volt, és – bár már Kína megelőzi – az egy főre eső kibocsátás még mindig ott a legmagasabb; háromszorosa a magyarországinak, 2,5-szerese az Európai Unióénak és duplája a kínainak.

Kína a rossz példa

Hosszú Katinka elmondta: az előadásokra a nyári forróságban is zárt cipőben ment és pulóvert kellett vinnie magával, mert a termeket nagyon lehűtötték. Egyetértett az államfővel abban, hogy az Egyesült Államokban a „dobd el!” kultúra uralkodik, sokat fogyasztanak és elképesztő mennyiséget pazarolnak, bár Kalifornia szerinte ebből a szempontból a jobb helyzetben lévő államok közé tartozik.

Klímatudatosság szempontjából Hosszú Katinka pozitív példaként emelte ki Norvégiát, ellenpéldaként Kínát hozta fel, ahol a sportolók a világkupa-sorozatban már eleve kalkulálnak azzal, hogy Pekingben a szmog miatt másodpercekkel rosszabbak lesznek az úszóeredményeik.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Katinka Hosszu (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés

A sportoló elmondta: házának építésekor is fontosak voltak számára a fenntarthatósági szempontok, akár a beépíthetőség terén, akár abban, hogy geotermikus fűtést használnak. Figyel arra, hogy csak azt vegye meg, amire szüksége van, és minimalizálja az általa termelt szemetet.

Aggasztó a járvány időszaka

A koronavírus-járványról szólva az úszó aggasztónak nevezte azt a tavalyi időszakot, amikor elkezdtek kiesni a versenyek, hiszen ezek a felkészülésében fontos szerepet játszanak.

Beszélgettek a fiatal generációra jellemző, a bezártság okozta türelmetlenségről is: Áder János ennek kapcsán a nagyszülők, dédszülők generációját hozta ellenpéldaként, akik világháborúkat, válságokat, spanyolnátha járványt éltek túl, viseltek türelmesen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.