Létrehozva: 2019.11.01.

Előbb kapott öt sárgát az edző, mint a játékosai az NB I-ben

Fegyelmezetlenebb a focistáinál. Sikeres elődjét és egyben honfitársát, Marco Rossit idézi Giuseppe Sannino viselkedése a pálya szélén.

Nyár óta a futballistákon túl már az edzőket és a kispadon helyet foglaló stábtagokat is sárga és piros lapokkal büntethetik a játékvezetők. A magyar NB I-ben a lobbanékony olasz Honvéd-tréner, Giuseppe Sannino jutott el elsőként az eltiltást érő öt sárgáig.

Sannino vezetésével elindult fölfelé a Kispest, de az edző nem bír a vérével
Fotó: MTI

Valamit nagyon jól csinálhat a kalandos múltú olasz szakember, még ha egyelőre csak a kispad előtti ideges viselkedésében is lépett közönségkedvenc előde, a Honvéddal 2017-ben bajnoki címet nyert Marco Rossi nyomába. Jelenlegi szövetségi kapitányunk már a válogatottnál is túl van két eltiltáson, és anno Kispesten is emlékezetes dühkitörései voltak: földhöz vágott és toporzékolva megtaposott sapkával, a káromkodásra nyitott száját befogó pályaedzővel.

Feszültebb, ha megy a csapatának?

A nyáron szerződtetett Sanninót a hagyományosan kritikus kispesti szurkolók még akkor sem kezdték ki, amikor páratlan sérüléshullámtól sújtott csapata a 6. fordulóban már az ötödik vereségét szenvedte el. Azóta magára talált a Honvéd, utóbbi négy bajnoki meccséből hármat megnyert (csak a címvédő FTC rabolt tőle pontot), felkapaszkodott az ötödik helyre. Csakhogy a sikersorozat közben a 62 éves olasz szakember több sárga lapot kapott a játékvezetőktől, mint bármelyik játékosa.

Mintha idegesebb lenne most, mint amikor nem futott a csapata szekere. Az összegyűlt öt sárga lapjára a kispesti szurkolók blogja, a csak.taccs.hu hívta fel a figyelmet.

Kun Gábor ügyvezető igazgató a Digi Sport Reggeli start című műsorában nyilatkozva el is mondta az edző vérmérsékletét firtató kérdésre:

„Sanninóval a klasszikus olaszos temperamentum is megérkezett. (...) Beszélgetnem kellett vele, mert a tizedik meccsen az ötödik sárgát kapta”

– mondta a klubvezető.

Legutóbb, a Kaposvár ellen kispesti futballistát nem is figyelmeztetett kártyával Erdős József sporttárs (kaposvárit ellenben ötöt is), csak a mesterüket. Míg a legfegyelmezetlenebb, Eke Uzoma az idény során eddig négy sárgát gyűjtött össze, Sannino immár ötöt. A szabályzat szerint ilyenkor fegyelmi eljárás nélkül, automatikusan eltiltják a soron következő bajnoki mérkőzéstől. Ez különösen érzékeny veszteség, hiszen az NB I 11. fordulójában (szombat, 14.30, tv: M4 Sport) éppen a szurkolók számára Puskás Ferenc személye miatt kiemelt jelentőségű felcsúti túra következik.

A dobogóért küzdő, közel két hónapja veretlen PAFC otthonában Sannino semmilyen formában nem érintkezhet a kispadon és a játéktéren tartózkodókkal a kezdés előtti 45 perctől a lefújás utáni 30 percig. Ez idő alatt sem a pályára, sem az öltözőépületbe nem léphet be; nem tartózkodhat a kispad 20 méteres körzetében; és semmilyen sportszakemberi tevékenységet nem végezhet (nem is nyilatkozhat a meccsről).

Sannino sárga lapos figyelmeztetései:

2. forduló: Paks-Honvéd (3-1), 32. perc (játékvezető: Karakó Ferenc)

7. forduló: Mezőkövesd-Honvéd (1-2), 76. perc (Bogár Gergő)

8. forduló: Honvéd-FTC (0-0), 49. perc (Andó-Szabó Sándor)

9. forduló: ZTE-Honvéd (0-1), 75. perc (Iványi Zoltán)

10. forduló: Honvéd-Kaposvár (2-0), 85. perc (Erdős József)

Kukoc sem a pályán balhézott

A kispestiek forrófejű légiósa, Tonci Kukoc sem a pályán, hanem azon kívül érdemelt ki kétmeccses eltiltást. A horvát gólpasszkirály a zalaegerszegi győztes meccs lefújása után, már az öltözőbe tartva balhézott. A kihagyott helyzetek miatti mérgét a játékoskijárón vezette le, majd szóváltásba keveredett az őt rendre utasító hazai rendezővel, meglökte és fejelő mozdulatot tett felé.

Utóbb a Facebookon így reagált:Nem tudom magam kontrollálni, és ez a probléma nem mai vagy tegnapi, hanem egész életemben végigkísér. Néha tudom kezelni, de néha egy szó elég, hogy megőrüljek”

- írta többek között Kukoc.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség