tóth gabi
Klein Dávid és Suhajda Szilárd 2016-ban másztak elõször.
Ismét együtt indul útnak Klein Dávid és Suhajda Szilárd, ráadásul számukra már ismerős terepet vesznek célba: a 8611 méteres K2 csúcsára szeretnék feljuttatni a magyar zászlót oxigénpalack és teherhordók nélkül.
A Magyar K2 Expedíció a tervek szerint június 7-én veszi kezdetét, az expedíciót a TV2 támogatja.
Klein Dávid és társa, Suhajda Szilárd kedden, egy sajtóreggeli keretein belül ismertették az expedíció részleteit. Szilárd elmondta, hogy mindennap kétszer edzenek, hogy júniusra minél jobb formába kerüljenek. Dávid azt is elárulta, hogy az alaptáborban két hónapig egy pakisztáni szakács főz rájuk.
Az augusztus elejére tervezett csúcsmászás közben azonban szinte már semmit sem esznek, így átlagosan 10 kilót fogynak egy expedíció során.
"A két kivételes sportoló expedíciójának összefoglaló filmjét a TV2 Csoporthoz tartozó Splíer TV csatornáján láthatják majd a nézők"
- tette hozzá Zájer Attila, a TV2 Média Csoport Ügyfélkapcsolati igazgatója.