Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.30.

„Ennyi volt az én időm” – az egész ország megkönnyezte Cseh László búcsúját

A búcsúzó sportoló óriásit úszott pályafutása legutolsó futamán.

Cseh László miatt kelt fel ma hajnalban a fél ország. Minden idők egyik legjobb magyar úszója a tokiói olimpia 200 méteres vegyes-döntőjében zárta le pályafutását. 35 évesen a legfontosabb célja az volt, hogy a fináléban úszhasson, ez össze is jött neki. 100 méternél még a második volt, végül hetedik lett egy olyan mezőnyben, ahol rajta kívül a legidősebb versenyző is 10 évvel fiatalabb volt nála.

Cseh László a hetedik lett (Fotó: MTI)

Cseh László tudta, érzelmes pillanatok várnak rá:

“Határeset, de jó lesz. Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én úszásom” – kezdte az M4 Sport kamerája előtt Laci. “Már reggel elérzékenyültem, amikor a búcsúra gondoltam. Sok ember munkája volt, hogy összerakjanak erre az olimpiára, hatalmas munka volt benne. Azt hiszem az évek során fejlődött a személyiségem, régen egy ilyen úszás után szóba sem álltam volna senkivel, magamban dühöngtem volna. Kezdem kicsit megérteni és elfogadni, hogy mennyit jelentek a szurkolóknak.”

Cseh egyelőre azt tervezi, hazamegy, kitakarítja a garázst, elvégzi a teendőket a kertben. Leül a feleségével, Diánával és megbeszéli, hogyan tovább. Azt nem gondolja, hogy edzőként dolgozna.

“Meg kell néznem, milyen az úszásmentes élet” – mondta Cseh, akit egy sportmagazin a világ legjobb olimpiai bajnoki címet sosem szerző úszójának választott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval