Létrehozva: 2020.02.07.

Megszólalt Dzsudzsák Balázs, ezért maradt az araboknál

Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya az al-Ain együttesénél folytatja karrierjét.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs megerősítette az mlsz.hu-nak, hogy az egyesült arab emírségekbeli al-Ain-ban folytatja pályafutását.

Dzsudzsák Balázs Fotó: Szabolcs László

Nagyon örülök, hogy az ázsiai régió egyik legjelentősebb klubjához kerültem. Nagyon boldog vagyok, hogy néhány nappal azután, hogy az eddigi klubom úgy döntött, nem számol velem a jövőben, egy olyan csapathoz igazoltam, amely egyértelműen előrelépést jelent előző csapatomhoz képest. Hihetetlen az infrastruktúrájuk, a múltjuk, a szurkolóik és jelenleg is harcban vannak a bajnoki címért, ahogy az Ázsiai Bajnokok Ligájában is érdekeltek, így jövő héten már ott is meccsünk lesz. A bajnokság és a BL kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a válogatott előtt álló komoly kihívásokra is a lehető legjobban felkészülhessek és minél jobban tudjam majd segíteni a csapatot.”

A 108-szoros magyar válogatott új csapata 2018-ban a klubvilágbajnokság ezüstérmese volt, de a mostani szezonban is bajnoki címet szeretne szerezni és az Ázsiai Bajnokok Ligájában is a lehető legtovább szeretne eljutni.

Az al-Ain eddig egyszer nyerte meg az Ázsiai Bajnokok Ligáját (2003-ban), de 2005-ben és 2016-ban is döntős volt a sorozatban. 2 éve a klubvilágbajnokságon szintén finalista volt, míg hazájában összesen 13 bajnoki címmel és 7 kupagyőzelemmel büszkélkedhet.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa