OLDALVONAL

Meglepő döntés, árufeltöltőnek állt a sztársportoló

Kevin Krawietz egy évvel ezelőtt Andreas Mies oldalán megnyerte a Francia Nyílt Teniszbajnokság (Roland Garros) férfi páros versenyét.
  • Szerző: ST

A koronavírus-járvány miatt azonban a teniszszezon is szünetel, a német klasszis, Kevin Krawietz addig sem akart tétlenül otthon ücsörögni. A pályafutása során valamivel több, mint egymillió dollárt (322 millió forint) összeütögető játékos heti 160 ezer forintnak megfelelő fizetésért elment egy szupermarketbe árufeltöltőnek.

Kevin Krawietz (balra) a Roland Garros-trófeával
Fotó: AFP

„Unatkoztam a karantén alatt, egy barátom pedig azzal viccelt, hogy van nekem hely a boltban, ahol dolgozik. Mivel új élményeket kerestem, azt gondoltam ezzel a munkával a közösséget is tudom segíteni. Élelmiszerrel töltöm fel a polcokat, dobozokat pakolok a raktárban, fertőtlenítek”

– árulta el a DPA Hírügynökségnek Krawietz.

A sportoló elárulta, hogy több kollégáját meglepte a tény, hogy vele dolgoznak. A vásárlók közül pedig többen is megjegyezték, hogy hasonlít egy teniszezőre.

A járvány után természetesen újra visszatér a pályára a 28 éves játékos.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?