
Szülése után másfél hónappal máris elkezdte az edzéseket Márton Anita súlylökő. A Rióban olimpiai bronzérmes, világbajnok sportoló merész dologra vállalkozik.
Márton Anita újra történelmet írhat: a súlylökő 2016-ban olimpiai bronzérmet szerzett, 2018-ban megnyerte a sportág első magyar világbajnoki aranyát, ezek után adta anyaságra a fejét. Január legvégén született meg a kislánya, Luca érkezésével pedig még elszántabb lett. Ott akar lenni júliusban Tokióban, ezért már edzésbe is állt.

Fotó: Nemzeti Sport
„A lényeg, hogy fokozatosan csináljak mindent. Napi egy tréninggel kezdtem, aztán ráállok kettőre és egyre többre. Most az erősítésen van a hangsúly, nyár elején pedig talán már a dobókörbe is beállok” – nyilatkozta a Ripost7-nek Márton Anita aki családjától természetesen minden segítséget megkap a célja eléréshez.

Fotó: Facebook/Márton Anita
„Segít a férjem és a nagymamák is itt vannak, ha szükség van rájuk. Edzőtáborba pedig, ha minden jól megy, akkor családostul megyünk. A legfontosabb, hogy a munka mellett a családi élet is rendben menjen” – véli a sportolónő aki akkor döntötte el, hogy belevág az anyaságba, amikor eldőlt, a járvány miatt 2020-ban elmarad az olimpia.
Az olimpiai szintet nyáron hazai versenyen dobhatja meg a súlylökő, akinek az olimpián is vannak kitűzött céljai. Igaz, azt ő is tudja, hogy a riói dobogó nehezen ismételhető meg.

„Egyelőre az a célom, hogy hogy ott legyek a játékokon, s ha minden jól megy, akkor a selejtezőből bejussak a 12-es döntőbe. Ha így lesz, akkor megérte felkészülnöm a játékokra.”
Márton Anita az edzőpályán kívül is mindent megtesz az ötkarikás játékokért. Már a ruhapróbán is járt, oda magával vitte az alig két hónapos Lucát is. Két hete pedig a Sportkórházban megkapta az első adag vakcinát. Elfogadta, hogy az oltás kell a biztonsághoz, noha hiányzik neki a vírus előtti élet.
„Jó lenne újra sűrűbben találkozni az emberekkel, edzés után beülni egy kávéra, éttermekbe járni. Nagyon bízom benne, hogy hamarosan túl leszünk ezen és visszakapjuk az életünket” – mondta lapunknak a súlylökő.

