Létrehozva: 2019.11.13.

Kiderült, ennyibe kerül a sör a Puskás Arénában

A nyugati stadionoknál olcsóbban lehet majd sört inni a Puskás Arénában. Egyre több információ derül ki a pénteki nyitómeccsel kapcsolatban, így a Ripost azt is megtudta, mennyibe fog kerülni egy sör.

Egyre több információ jelenik meg a pénteki, Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzés előtt. A meccs kiemelten fontos, mivel ezen a találkozón adják át az újonnan épített Puskás Arénát. A közel 68 ezer jegy három nap alatt elkelt, minden adott a magyar foci ünnepnapjához. A szervezők persze jó előre gondoskodtak a tömeg kiszolgálásáról.

A stadionon belül összesen 45 büfé várja az éhes és szomjas drukkereket, a legfontosabb pedig, hogy a kínálatból nem maradhat el a csapolt sör. Megtudtuk, hogy fél liter sör 690 forintért lesz kapható, vagyis jóval olcsóbban, mint a nyugati stadionokban, ahol 3 és 5 euró között árulják az italt. A környezetvédelmi szempontok miatt, masszív, visszaváltható műanyag pohárban lehet megvenni a sört, ami így lesz 990 forint. A poharat a mérkőzés folyamán és a lefújás után is vissza lehet váltani, ekkora visszakapjuk a 300 forintot.

A „Puskásban” – akárcsak Budapesten a Papp László-, vagy a Groupama Arénában – nem lehet majd készpénzzel fizetni. A drukkerek bankkártyával, Hellopay-kártyával, vagy arra alkalmas okostelefonnal tudnak majd vásárolni a büfékben és az árusoknál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Részeg keselyűkhöz kellett állatmentőket hívni az Egyesült Államokban - videó

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó