KIAJOBB

Vallott a magyar teniszklasszis, ezért bukta el a döntőt

Balázs Attila nem számított rá, hogy Umagban a selejtezőből indulva a döntőig jut a salakpályás férfi tenisztornán.
címkék:
  • Szerző: MTI

Balázs Attila 7:5, 7:5-re kikapott az umagi fináléban Dusan Lajovictól. A magyar teniszező karrierje során először szerepelt egyéniben ATP-döntőben.

Balázs a vereség után indokolt, úgy vélte, fáradtan játszott.

"Lajovic iszonyat komoly teniszt játszott. Bennem meg ugye volt már hat meccs. Ha egy kicsit több energiám van, akkor talán megcsinálom az első szettet, amelyben ugye 5-3-ra vezettem, és akkor minden másképp van. Szóval benne volt a bravúr, ilyen fáradtan, egy ilyen Lajovic ellen is volt esélyem."

Hozzátette: a fináléban próbált felszabadultan játszani, úgy, hogy nincs semmi veszítenivalója, és ennek szellemében kihozni magából a maximumot.

"Úgy érzem, hogy ez sikerült, és majdnem elég volt egy győzelemhez. Sajnos, most hajszállal alulmaradtam."

A legfrissebb világranglistán 66 helyet javítva a karriercsúcsot jelentő 141. Balázs Attila kiemelte: nem számított rá, hogy döntős lesz az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású tornán, de mégis "benne volt a levegőben".

"Éreztem, hogy hétről hétre jobban megy a játék, közben pedig jó játékosokat tudtam megverni. Igaz, nem zsinórban, mint most. Megérdemeltük, hogy most végre kijött a lépés."

címkék: