Létrehozva: 2016.09.30.

Odanézz! Itt született az Iron Lady

Fontos helyet foglal el az életében ez a helyszín. Mindig örömmel tér vissza.

Az úszó Világkupa negyedik, pekingi állomásán gyűjtheti tovább kilószámra az aranyérmeket Hosszú Katinka. A riói olimpia magyar szupersztárja utcahosszal vezeti a pénzdíjas sorozat pontversenyét.

Nem csoda, hogy a 2008-as olimpia uszodájában, a Vízkockában megrendezett megnyitón az Iron Lady volt a főszereplő. Pedig a 22 országból érkezett 110 úszó között hemzsegnek a világklasszisok.

A világ legjobb úszónője a kínaiak nagy örömére elmondta: fővárosuk és az olimpiai uszoda különleges helyet foglal el a szívében.

„Peking nagyon fontos szerepet játszik a pályafutásomban. Először akkor jártam itt, amikor az első olimpiámon szerepeltem kétezer-nyolcban. Akkor még csak tizenkilenc éves voltam.

A londoni olimpia után aztán visszajöttem Pekingbe, és akkor vettem föl a becenevem – az Iron Ladyt.

Most újra visszatértem a Vízkockába, immár háromszoros olimpiai bajnokként. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és megint versenyezhetek ezen a szimbolikus helyszínen”

- mondta Hosszú Katinka. A FINA honlapján megjelent beharangozó cikkben. A hitetlenkedő kérdésekre válaszolva elmondta: azért nem pihen az olimpia után, mert úgyis azt csinálja, amit szeret. Úszik és versenyez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is