Létrehozva: 2021.05.29.

Szexi bombázó helyett Lőw Zsolt tér vissza a BL-döntőn

Kinsey most aligha rongyol be alulöltözve a pályára, de ő már azzal befutott, hogy egyszer befutott. A magyar edző viszont sporttörténelmet írhat Portóban.

A tavalyi zárt kapus finálé után, idén újra nézők előtt rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléját (szombat, 21.00, tv: M4 Sport). Kérdés, hogy a portói Sárkány-stadionba beengedett 16 500 szerencsés hangulatát idén is emeli-e olyan emlékezetes esemény, amilyenre 2019-ben volt példa. A mostani Manchester City-Chelsea mérkőzéshez hasonlóan akkor is angol házidöntő volt, de a 2-0-ra győztes Liverpool és a Tottenham focistái elől pár percre ellopta a showt a fürdőruhára vetkőzött bőkeblű modell, Kinsey Sue.

A most 24 éves bombázó a pályára rohanása után világhírű lett. A rendbontásról már leszokott, nincs rá szüksége: csaknem 4 milliós Instagram-tábort épített.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Kinsey (@kinsey) által megosztott bejegyzés

A világjárvány miatt ezúttal különösen szigorú óvintézkedések mellett idén vélhetően nem lesz követője sem Kinseynek a Manchester City és a Chelsea (a manchesteri Égszínkékek és a londoni Kékek) csúcsmeccsén. A felejthetetlen előadásról így a csapatoknak kell gondoskodniuk – no és az edzőknek, köztük Lőw Zsoltnak.

A Chelsea-menedzser Thomas Tuchel és magyar jobbkeze helyzete különleges. A koronavírus miatt tavaly augusztus végére csúszott lisszaboni BL-döntőben még a PSG-t irányították sikertelenül (0-1 a Bayern München ellen), de a téli klubváltásuk után, bő kilenc hónap múltán javítási esélyt harcoltak ki maguknak új angol klubjukkal.

Lőw Zsolt (balra) és Thomas Tuchel között Christian Pulisic
Fotó: AFP

„Szép emlékeket őrzünk Portugáliáról, a PSG-vel a döntőig meneteltünk. Tavaly nem tudtunk győzni, remélem, a Chelsea-vel sikerül a City ellen. (...) Úgy érzem, kárpótolt bennünket az élet”

- idézte a Nemzeti Sport Lőw Zsoltot, aki első magyarként nyerhet BL-t (lesikeresebb honfitársaink korábban a sorozat elődjét, az 1955-től 1992-ig kiírt BEK-et nyerték meg).

Nagy elődök nyomában

A BL elődjében, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) Lőw Zsolt előtt hat magyar edző jutott a döntőig. Két fináléban, ráadásul szintúgy egymást követő években Guttmann Béla (Benfica, 1961 és 1962), majd Kovács István (Ajax, 1972, 1973) vezette a csapatát – mindketten dupláztak is. Rajtuk kívül Jenei Imre nyert egyszer BEK-et (Steaua, 1986), míg második lett Schwartz Elek (Benfica, 1965), Puskás Ferenc (Panathinaikosz, 1971) és Csernai Pál (Bayern München, 1982).

Ami az esélyeket illeti, ebben a szezonban már háromszor játszottak egymás ellen Angliában. A Premier League-ben előbb a Pep Guardiola dirigálta City nyert Londonban – még a Chelsea edzőváltása előtt – 3-1-re, amiért a Tuchel-csapat három hete Manchesterben vágott vissza (2-1). Az FA-kupa áprilisi elődöntőjét is Lőwék nyerték 1-0-ra. Irányításukkal tehát a Chelsea eddig százszázalékos Guardioláék ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt