RETRO RÁDIÓ

Lesgólokkal nyert a világbajnok, de Storck elégedett

vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 06. 04. 22:06

Egy szabályos gólt lõtt a világbajnok a magyar válogatottnak. Azt nem adták meg, mégis 2-0-ra nyertek a németek. Hogy lehet ez? Nézd meg a videókat!

Ami sikerült Szlovákiának, az a bravúr nem sikerült a magyar válogatottnak az Európa-bajnokság előtti főpróbán. A vb-címvédő a Storck, Möller páros vezette válogatottunk 2-0-s legyőzésével javított a múlt vasárnapi hazai veresége (1-3) után.

Király kapuját már 57 másodperc múltán bevette Draxler. Ezt azonban tévesen lesnek látták a bírók:

Így végül a 39. percig, Lang öngóljáig váratott magára a német vezetés.

A kezdésnél téves ítélet, utána kapusbravúr vagy az ellen könnyelműsködése odázta el a gólt. Pár ügyes támadás, lövés Dzsudzsákéknak is összejött, de a védekezésünkben látott hibák alapján örülhettünk a félidei 0-1-nek.

Még akkor is, ha a németek első, majd a 63. percben szerzett második (Müller-)gólját is aprócska les előzte meg.

Vagyis a játékvezetők duplán adták vissza, amit az elején Draxlertől elvettek.

Az Eb-n ennél jobb, agresszívebb játék kell a Storck-csapattól, de az is igaz, hogy ilyen erős ellenfelünk a csoportban nem lesz.

 

"Ahogy várható volt, nehéz meccset játszottunk, nagy nyomás alatt. Igyekeztünk a védelemből gyorsan támadásba lendülni, ez néha sikerült is, talán egy-két gól is összejöhetett volna. Alapvetően elégedett vagyok.

Ausztria ellen jól felkészültünk, a többit majd meglátunk. Az itt szerzett tapasztalatot senki sem veheti el tőlünk. Ilyen kulisszák előtt, ilyen stadionban játszani: ez kellett nekünk az Eb előtt!

Egyik-másik játékos még nem százszázalékos, és ilyen erős ellenféllel szemben meglátszott az elmúlt hetek nagy munkájának a fáradtsága is. Az erőnlét megvan, már csak a finomhangolás van hátra, a taktikai felkészülés elsőként Ausztria ellen"

- értékelt a lefújás után az M4 Sport kamerája előtt Bernd Storck szövetségi kapitány.

Bő egy hete van még a hibák kijavítására. Legközelebb, 14-én, Bordeaux-ban az osztrákok ellen már nagyobb lesz a tét!

 

Barátságos válogatott mérkőzés

Németország-Magyarország 2-0 (1-0)

Gól: Lang (39., öngól), Müller (63.)

Magyarország : Király - Fiola (Bese), Guzmics, Lang, Kádár - Pintér (Gera), Nagy Á. - Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber), Lovrencsics - Szalai (Priskin)

Németország: Neuer - Höwedes, J. Boateng, Rüdiger, Hector (Can) - Khedira (Gómez), Kroos (Schweinsteiger) - Müller (Sané), Özil, Draxler (Schürrle) - Götze (Podolski)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.