Létrehozva: 2021.05.26.

„Most mi lesz?” – Kapás Bogit újra megtámadta a betegsége

Aranyesélyesként visszavett az egyik Eb-döntőjében, hogy védje magát az újabb rosszulléttől. Téthelyzetben, stressz hatása alatt óvatosnak kell lennie.

Arany-, ezüst- és bronzérmet is nyert Kapás Boglárka a budapesti Európa-bajnokságon, de lehetett volna még jobb a mérlege – ha nem fogja vissza magát a végül harmadikként zárt 400 méteres gyorsúszás döntőjében. Mint kiderült, a győzelmi esélye ellenére azért nem adott ki magából mindent, mert előtte újra jelentkezett a tavaly diagnosztizált autoimmun pajzsmirigybetegsége.

Kapás Boglárka a 200 pillangón aratott Eb-győzelme után (Fotó: AFP)

A 2020-as magyar bajnokságon a rosszulléte miatt vissza kellett lépnie a 200 pillangó döntőjétől – most pedig ettől tartva inkább visszavett 400 gyorson.

„Az előfutam után az is megfordult a fejemben, hogy visszalépek a négyszáz gyors döntőjétől, mert megint rosszul éreztem magam. Valójában a 4x200-as gyorsváltó csütörtöki fináléja után jelentkezett először a gyengeség és a szédülés, onnantól gyakran eszembe jutott: most mi lesz? Emiatt féltem is kihajtani magam a négyszáz gyors döntőjében, tartottam tőle, hogy ha kiadom magamból a maximumot, rosszul leszek”

- árulta el Bogi a Nemzeti Sportnak.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Kapas Boglarka (@boglarkapas) által megosztott bejegyzés

Így „csak” bronzot nyert 400 gyorson, noha simán győzhetett volna.

„Az egyértelmű, hogy stressz hatására, így versenyeken jobban előjön ez a betegség. (...) Úgy látszik, fel kell készülnöm rá, hogy téthelyzetben jelentkezik a gyengeség és a szédülés”

- tette hozzá Kapás Boglárka.

Edzője szerint védte magát

„Tudtam, hogy Bogi képes az aranyra négyszáz gyorson is, és meg is lehetett volna a győzelem, ám tartalékolt. Védte magát, nem úgy akart Tokióba utazni, hogy a rosszulléte miatt negatív élmény maradjon benne az olimpia előtti versenyről”

- mondta erről edzője, Virth Balázs.

A betegség befolyásolhatja azt is, hogy Bogi milyen számokat vállal az olimpián.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggódva figyelik a tudósok: nagyon furcsa dolog történik a Vénusszal

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét