Létrehozva: 2020.01.14.

Budapesti átok sújtotta a pólósokat, ennek most vége lehet

Az aranyérem és az olimpia a célja a magyar férfi vízilabda-válogatottnak a budapesti Eb-n.

Fél évvel az olimpia előtt ráhangolódás is lehetne a hazai Eb, ennél azonban jóval komolyabb a tét a Duna Arénában. A férfi válogatott ma Törökország ellen kezdi meg a tornát, melyen még a tokiói repülőjegyet is ki kell harcolnia Märcz Tamás együttesének. Az előjelek egyrészt jók, mivel egy hete a világbajnok olaszok otthonában nyertünk tornát. A múltban azonban éremmel, de a kelleténél keserűbb szájízzel végződtek a hazai világesemények.

Nagy Viktor, Fotó: MTI

Az utolsó húsz évben hiába volt a világ egyik legerősebb válogatottja a magyar, hazai medencében nem tudtunk aranyérmet nyerni. 2001-ben Eb-bronz, 2014-ben Eb-ezüst, három éve pedig világbajnoki második hellyel zártunk. Utóbbi két döntőben ott volt Varga Dénes is. Ő jól emlékezhet arra, mindkétszer hagytuk meglógni a meccs elején az ellenfelet. A Fradi klasszisa ígéri, idén másként lesz.

„Akkor is azt éreztem előtte, hogy ez itt most egy vissza nem térő lehetőség, csapatkapitányként is így kommunikáltam a többieknek, és utólag már látszik, hogy ez görcsösséget szült, vagyis felesleges pluszterhet jelentett” – mondta a vlv.hu-nak a gárda csapatkapitánya. – „Aranyat akarok nyerni, ehhez az kell, hogy más lelkülettel, nyugodtabban kezdjük a meccset.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt