RETRO RÁDIÓ

Amerika miatt éjszakázhatunk Hosszú Katinkáék tokiói döntőiért

Amerika miatt éjszakázhatunk Hosszú Katinkáék tokiói döntőiért
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 02. 12. 07:40

Még a legtapasztaltabb úszóknak is föl van adva a lecke a feje tetejére állított olimpiai programmal. Főpróba márciusban, a Duna Arénában.

Öt és fél hónap múlva, július 25-én kezdődnek a tokiói olimpia úszóversenyei, ahol a legtöbb magyar siker ígérkezik. A hagyományosan esti döntőket kivételesen ottani idő szerint délelőtt rendezik, ezért itthon késő éjszaka kell fölkelnünk, hogy végigizgulhassuk Hosszú Katinka, Milák Kristóf és a többi úszósztárunk fináléit.

Még Hosszú Katinkának is szokatlan lesz a tokiói program
Fotó: MTI

A 2008-as pekingi olimpia után a 2020-as nyári játékok szervezői is behódoltak a sportágban (is) nagyhatalom Egyesült Államoknak: fenekestül felforgatják az úszóversenyek megszokott rendjét. A megszokott rendet felcserélve, tokiói idő szerint esténként rendezik az előfutamokat, másnap délelőttönként pedig az elődöntőket és döntőket – hogy az amerikai közönség főműsoridőben, New Yorkban például 21.30-tól szurkolhasson a tévék előtt.

Ez a távol-keleti helyszínen túl is jelentősen megnehezíti az úszók felkészülését. Nem mindegy ugyanis, hogy valakinek délelőtt vagy este kell csúcsra járatnia a szervezetét. Éppen ezért a Magyar Úszó Szövetség kivételesen ehhez igazítja az olimpiai kvalifikációs országos bajnokság (március 24-28., Duna Aréna) lebonyolítási rendjét is, hogy legjobbjaink élesben kipróbálhassák a feje tetejére állított programot.

Ekkor nézhetjük a közvetítéseket:

A tokiói Aquatics Centre július 25. és augusztus 2. között ad otthont az olimpia medencés úszóversenyeinek. Az első napon helyi idő szerint este 19 órától 21.30-ig – itthon: déli 12-től 14.30-ig – előfutamokkal kezdődik a program. A másodiktól a nyolcadik napig ott 10.30-tól (azaz nálunk hajnali 3.30-tól) két órán át sorjáznak az elődöntők és döntők, majd hazai idő szerint újra déltől rendezik a selejtezőket. A zárónapra értelemszerűen csak finálék jutnak a szokásos 3.30-as kezdéssel.

Ha valakinek, hát Hosszú Katinkának óriási tapasztalata van a versenyzésben szerte a világon, és ezzel együtt a különböző időzónák okozta nehézségek leküzdésében is. Csakhogy a fordított napi rutin neki is feladja a leckét. Habár Rio háromszoros bajnoknője úszott már a hasonló lebonyolítású pekingi játékokon is (15 éves kora, a 2004-es athéni olimpia tűzkeresztsége óta már az ötödik ötkarikás szereplésére készül), de akkor még nem volt érdekelt a döntőkben, hiszen 12. lett 400 méteres vegyesúszásban.

Most ennél lényegesen jobb szereplésre készül, amihez nagy segítségére lehet a „tokiói stílusú” budapesti ob.

„Szerintem nagyon jó döntés, hogy kipróbálhatjuk versenyen a délelőtti döntőket. Az ob előtt még a kétezer-nyolcas pekingi olimpián fordult elő hasonló. Akkor én még nem úsztam döntőt, úgyhogy nem kellett külön készülnöm rá”

– nyilatkozta Katka a szövetség Facebook-oldalán.

 

Magyar szempontból a legérdekesebb döntők:

A Hosszú Katinka legnagyobb (arany)éremesélyeinek számító 400 és 200 méteres női vegyesúszó-döntőit július 26-án (vasárnap) és 29-én (szerdán) rendezik. A több magyar úszónő – Hosszú mellett például Szilágyi Liliána és a világbajnoki címvédő Kapás Boglárka – egyik kedvenc számának, a 200 pillangónak a fináléja egy napra rá, 30-án (csütörtökön) következik. A férfi 200 pillangón a tavalyi vb-n szenzációs világcsúcsot repesztő Milák Kristóf fő számában is 29-én hirdetnek olimpiai bajnokot.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.