RETRO RÁDIÓ

Kétszer is összecsap Hosszú Katinka és Kapás Bogi

Kétszer is összecsap Hosszú Katinka és Kapás Bogi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 14. 07:50

A medencében és azon kívül is összecsap egymással ezen a héten Hosszú Katinka és Kapás Boglárka.

Hét magyar úszó áll rajthoz kedden és szerdán Sencsenben, majd szombaton és vasárnap Pekingben a nemzetközi szövetség (FINA) égisze alatt zajló Bajnokok Ligája versenyen. Méretes a tét, a 26 ország 70 versenyzője között állomásonként 1,2 millió dollárt osztanak szét.

Hosszú Katinka
Fotó: AFP

A hölgyek között ott lesz a mezőnyben Hosszú Katinka és Kapás Boglárka, akik miközben Sencsenben 200 m pillangón küzdenek, az év női sportolója címért is szembe kerülnek egymással. Utóbbin, a csütörtöki, budapesti díjátadón azonban a kínai versenyek miatt nem lesznek jelen – rajtuk kívül a kajakos Csipes Tamara került a legjobb háromba a női jelöltek között.

Kapás Boglárka
Fotó: MTI

Hosszú és Kapás mellett Szilágyi Liliána is rajthoz áll 200 m pillangón. A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszónő az amerikai Shane Tusup irányításával készült a versenyekre, azonban edzője, Hosszú Katinka korábbi férje és trénere nem kísérte el őt a kínai futamokra. A három magyar mellett egyetlen orosz, Szvetlana Csimrova versenyez ezen a számon.

Hosszú Katinka a 200 pillangó mellett 200 gyorson, 100 és 200 háton, 100 pillangón valamint 200 vegyesen nevezett. Kapás Boginak még 400 gyorson szurkolhatunk, ahol Késely Ajna is elindul. A négy hölgy mellett három magyar férfi versenyzőnk, Kozma Dominik, Telegdy Ádám és Kenderesi Tamás is rajthoz áll Sencsenben és Pekingben.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.