Létrehozva: 2019.12.13.

Játék nélkül is sikerrel járt a magyar válogatott

A gyenge vb-szereplés ellenére is örülhet a magyar női kézilabda-válogatott.

A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a márciusi olimpiai selejtezőtornára, mivel a Japánban zajló világbajnokság hetedik helyezését Svédország szerezte meg Németországgal szemben.

Faluvégi Dorottya
Fotó: MTI

Az Európa-bajnokságról az a két legjobb csapat – a negyedik román és a hetedik magyar – szerzett részvételi jogot a selejtezőre, amely nem vívta ki az olimpián vagy a kvalifikációs tornán való szereplés lehetőségét a mostani vb-n.

A magyar együttes nem jutott tovább a csoportkörből a középdöntőbe, és az alsóházi rájátszás két mérkőzése után a 14. helyen végzett. A küldöttség már kedden hazautazott, pénteken pedig svéd sikernek szurkolt, hiszen csak ebben az esetben juthatott ki a selejtezőtornára.

A magyar válogatott hatszor vett részt olimpián, legutóbb 2008-ban. A selejtezőt március 19-22. között rendezik Kína, Szerbia, Magyarország, és a világbajnokság bronzérmesének részvételével. A tornát nagy valószínűséggel a vb-harmadik válogatott rendezi, de a magyar szövetség is jelentkezett házigazdának. A négyesből két csapat jut ki a játékokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint