Létrehozva: 2019.12.04.

Hatalmas botrány, hazazavarták a magyar olimpiai bajnokot

Burján Csaba sértő kijelentése után lemondott a magyar kapitány. Egyelőre patthelyzet van.

„Fuckin China” mondattal sértette meg a kínaiakat közösségi oldalán Burján Csaba olimpiai bajnok sportoló. A gyorskorcsolyázó így reagált arra, hogy sokat kellett várnia az ázsiai ország repülőtéren. A bejegyzést később levette, a botrányt azonban nem úszta meg. Ráadásul a sértés miatt lemondott Csang Csing Lina, a válogatott vezetőedzője is.


Burján Csaba
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség közleményben számolt be az esetről, hozzátéve, hogy az elnökség a sportolóhoz méltatlan megnyilvánulásért elnézést kért, a vezetőedző lemondását nem fogadta el, és tárgyalásokat kezdeményez vele. A kommüniké arra is kitér, hogy Burján is bocsánatot kért a vezetőedzőtől.

Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lép jégre a péntektől vasárnapig tartó sanghaji világkupa-versenyen, hazautazik.

A MOKSZ elnöksége úgy határozott – áll még a közleményben -, hogy a csapatvezető kérésére Burján ellen fegyelmi eljárást indít.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője