Létrehozva: 2020.01.23.

Hamilton beintett a Ferrarinak, döntött a jövőjéről

A hatszoros Forma-1-es világbajnok pilótát szóba hozták a Ferrarival, és tárgyalt az olasz istállóval.

Lewis Hamiltont 2020 végéig köti a szerződése a Mercedeshez, és a hírek arról szóltak, hogy jövőre a Ferrarihoz kerülhet. A brit pilóta többször is találkozott az olasz csapat elnökével, John Elkannal, aki az egyik 2021-es autóba szerette volna megnyerni őt.

Lewis Hamilton
Fotó: Getty Images

Sorra érveltek a váltás mellett, az egyik legjelentősebb indok az volt, hogy Hamilton az esetleges idei, hetedik vb-győzelme után a Ferrarinál dönthetné meg Michael Schumacher rekordját. Tudniillik a német klasszis hét vb-címmel zárta a pályafutását, és abból ötöt a Ferrarival nyert. Közben a bennfentesek tudni vélték, Hamilton mindössze egyetlen dologhoz kötötte a váltást: ha Toto Wolff, a Mercedes vezére a Ferrarihoz távozik, akkor ő is vele tart.

Közben karácsonykor szűkültek Hamilton esélyei, az olasz istálló bejelentette, hogy 2024-ig meghosszabbította az egyik pilótája, Charles Leclerc szerződését. A La Gazzetta dello Sport ezt követően már arról írt, hogy vége a Hamilton-ügynek, a brit biztosan nem igazol az olaszokhoz.

Úgy tűnik, jól értesültek, mert ezen a héten már arról cikkeztek a nemzetközi sajtóban, hogy Hamilton meghosszabbítja a szerződését, 2021-ben és 2022-ben is a Mercedest fogja vezetni. A brit klasszis évi 45 millió euróért, vagyis 15 milliárd forintért marad, két év alatt 30 milliárd üti a markát. Úgy fest, a német csapat tagjaként próbálja megdönteni Michael Schumacher győzelmi rekordját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint