RETRO RÁDIÓ

„Tudtam, hogy nem lesz egyszerű” – történelmi meccset nyert a Fradi

„Tudtam, hogy nem lesz egyszerű” – történelmi meccset nyert a Fradi
sk
Szerző
sk
Létrehozva2021. 12. 10. 04:50

Csak meglett az első győzelem az Európa-liga főtábláján.

Győzelemmel zárta az Európa-liga csoportkörét a Ferencváros focicsapata. A zöld-fehérek ritkán nyernek Bundesliga-csapat ellen, most 1-0-ra verték a németeknél éllovas, biztos csoportelső Bayer Leverkusent.

Peter Stöger vezetőedző szerint óriási eredményt értek el tanítványai:

„Sokat jelent, hogy megmutattuk, hogy európai szinten is tudunk egy ilyen komoly ellenfél ellen győzni. Az elmúlt hetekben a magyar bajnokságban is jól szerepeltünk, fontos mérkőzéseket nyertünk meg jó csapatok ellen, így jelenleg az első helyen állunk – közölte Stöger. - Amikor a Ferencvároshoz kerültem, két fő célunk volt, az egyik, hogy az NB I-ben az első helyen végezzünk, valamint az, hogy bejussunk a BL vagy az UEFA Európa Liga csoportkörébe. Jelen pillanatban vezetjük a bajnokságot, az UEL-ben pedig egy nagyon nehéz csoportba kerültünk. Arról beszélgethetünk, hogy elég-e az egy győzelem egy ilyen négyesben vagy sem. Vannak, akiknek az a véleménye, hogy ez nem elég, mások szerint ez nagy eredmény, én úgy gondolom, hogy csütörtök este egy hatalmas győzelmet arattunk hazai pályán.”

A mérkőzést a góljával eldöntő Aissa Laidouni nyilatkozatában elmondta, ez a siker mindenkié:

A Ferencváros hat meccset játszott a csoportkörben, öt vereség után a mostani siker jelentette a főtábla fénypontját.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.