Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.26.

Emiatt örül a magyar sportolónő, hogy elhalasztják az olimpiát

Gurisatti Gréta, a magyar női vízilabda-válogatott klasszisa szerint nem lett volna fair, ha nem rendezik meg az ötkarikás játékokat.

Gurisatti Gréta, és a női pólóválogatott selejtezőn – az időpontja még nem ismert – harcolhatja ki a 2021-re halasztott olimpián való szereplés jogát. A Dunaújváros 23 éves klasszisa a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy szerencsének érzi magát, mivel azon sportolók közé tartozik, akik egy év múlva még jobbak lehetnek.

Gurisatti Gréta
Fotó: MTI

„Nem lett volna fair, ha nem rendezik meg. Így viszont mindenkinek adva van a lehetőség, hogy újra felépítse magát, hiszen azért az elmúlt hetekben nem tudtunk úgy edzeni, ahogy kellett és szerettünk volna. Nyilván csalódott vagyok, hogy nem lesz idén olimpia, hiszen régóta készülök rá, de szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy azon sportolók közé tartozom, akik egy év múlva jobbak lesznek. Remélem, az idősebb sportolókban is lesz annyi erő, hogy kitartsanak a jövő évig”– mondta el Gurisatti a Nemzeti Sportnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség