TÜZELŐÁLLÁS

Elérzékenyült, világsztárok gratuláltak a magyar győztesnek

Történelmi magyar sikert aratott a MOL Fehérvár FC labdarúgója, Zsóri Dániel.
  • Szerző: Ripost

Az első magyar Puskás-díjas, Zsóri Dániel még szinte fel sem fogta, hogy ő nyerte el az év legszebb góljáért járó elismerést a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfő esti gáláján, ugyanakkor keddtől már csak a munkára kíván koncentrálni.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

zsori

„Elképesztő érzéseket hozott ki ez belőlem, még most sem tudom felfogni, hogy ebben az évben én szereztem a világ legszebb gólját. Azt gondolom, ha végig engem vett volna a kamera, akkor az ingemen keresztül látszódott volna a szívverésem, nagyon izgultam” – nyilatkozta a MOL Fehérvár FC 18 esztendős labdarúgója, aki február 16-án még a Debrecen színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, megszerezve csapatának a győzelmet.

A történelmi magyar siker birtokosa elmondta, még szerencse, hogy a gála előtt többször is gyakorolta a szövegét, ugyanis azt követően, hogy bemondták a nevét és fellépett a színpadra, hirtelen szinte „minden eltűnt”.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a legnagyobb magyarról elnevezett díjat első magyarként tudtam elnyerni, de holnapra ezt le is zárom magamban és a munkára koncentrálok” – jegyezte meg Zsóri Dániel, akinek olyan sztárok gratuláltak, mint Sergio Ramos, Marcelo, Clarence Seedorf, vagy az év edzőjének választott Jürgen Klopp.

Zsóri Dániel megjegyezte, a díj a családi házba, az erdélyi Simonyifalvára kerül majd. További karrierjéről szólva a friss Puskás-díjas elmondta, nagyon jól érzi magát a klubváltás után Székesfehérváron, ahol a társak befogadták és a vezetőedző is számít rá, azonban jelenleg sérüléssel bajlódik, de azon lesz, hogy minél hamarabb felépüljön és gólokkal segítse az NB I listavezetőjét.