RETRO RÁDIÓ

El a kezekkel Zsóri Dánieltől, románul sem tud a csatár

El a kezekkel Zsóri Dánieltől, románul sem tud a csatár
sk
Szerző
sk
Létrehozva2019. 09. 25. 07:00

Egyel több ország vallja magáénak a Puskás-díjas labdarúgót. Ő is megszólalt az ügyben.

Zsóri Dániel élete első felnőtt tétmeccsén, idén februárban a Ferencvárosnak lőtt ollózós gólt, mellyel világhírű lett. Hétfőn este Lionel Messit megelőzve kapta az év legszebb találatáért járó Puskás-díjat. Nem csoda, hogy beszédében a névadót, az Aranycsapat legendás csatárát emelte ki.

„Óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy a legnagyobb magyar futballistáról elnevezett díjat első magyarként vehetem át” – mondta Zsóri, aki 2000 októberében Erdélyben, Nagyváradon született, de kilenc éve hazánkban él. Kettős állampolgár, ő azonban magyarnak vallja magát.

Ezért is meglepő, amit a román GSP újság ír róla: „a román Zsóri nyerte a Puskás-díjat” – sajnos ezt az „értesülést” több tekintélyes oldal is átvette.

A Fehérvár csatára pedig többször is kijelentette, melyik ország az igazi hazája.

„Mivel románul nem beszélek, igen korán nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon keressem a boldogulás útját” – mondta korábban a Borsnak a támadó, aki kiemelte, nem kérdés, melyik válogatottban szeretne játszani. Sőt, ha csak a román hívná, akkor sem mondana azonnal igent nekik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.