Létrehozva: 2019.08.31.

Döntöttek a jegyárakról, ennek örülni fognak a szurkolók

Felső határt szabott a jegyáraknak az Európai Labdarúgó Szövetség.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése nyomán ezentúl a Bajnokok Ligájában legfeljebb 70 európa (23 ezer forint), az Európa-ligában pedig maximum 45 euróba (14 900 forint) kerülhetnek a vendégjegyek.

Egységes árakon vásárolhatnak jegyeket a BL-ben és az EL-ben a vendégszurkolók
Fotó: AFP

Az európai futballszurkolók szövetsége üdvözölte a lépést, de még mindig túlzónak tartja a belépők árát.

„Azzal, hogy felső határt szabtunk a jegyáraknak, biztosítani akartuk, hogy az idegenben játszó csapatok szurkolói ott lehessenek a mérkőzéseken és betöltsék a szerepüket, ami a stadionok hangulatát olyan különlegessé teszi” – mondta Aleksander Ceferin UEFA-elnök.

Az előző idényben a Manchester United és a Liverpool drukkerei panaszkodtak arra, hogy Barcelonában 119 eurót kértek tőlük a belépőért. Az új intézkedés azonnali hatállyal érvénybe lépett.

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra