Létrehozva: 2020.06.06.

Döbbenetes részletek Tóth Bendegúz tragédiájáról: barátja próbálta újraéleszteni a sportolót

Klubtársai mindent megtettek, hogy megmentsék a 22 éves sportolót.

Felfoghatatlan és megrázó Tóth Bendegúz halála. Az ESMTK válogatott birkózója hirtelen rosszul lett klubja csütörtöki, szabadtéri edzésén. Az U23-as Eb-ezüstérmes sportolót hiába próbálták azon nyomban újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.

Fotó: Magyar Birkózó Szövetség

„Nem akarjuk elhinni, hogy nincs már köztünk. Semmi sem utalt rá, hogy ennyire fiatalon tragédia történhet vele, és elveszítjük őt – mondta a Blikknek a sportoló édesapja, Tóth József a könnyeivel küszködve. – Az edzésen egyik klubtársa hátán ülve lett rosszul, elernyedtek az izmai. A gyakorláson részt vevők azonnal látták, hogy nagy baj van, ennek megfelelően mindent megtettek, hogy megmentsék a fiamat, de sajnos nem jártak sikerrel”.

Tóth Bendegúz februárban részt vett a római Európa-bajnokságon. Miután hazatért, levertségre panaszkodott, be is lázasodott.

„Mivel a koronavírusra utaló tünetei voltak, két hétig otthon maradt karanténban. A rosszullét elmúlt, márciusban több sportoló társaságában elment vérplazmát adni, mivel gyanítottuk, átesett a fertőzésen. Az első koronavírustesztje pozitív lett, majd ezt követően kétszer mutattak ki nála negatív eredményt” – tette hozzá a sportoló édesapja, akinek fia tehát legyőzte a koronavírust a vizsgálatok alapján.

A karantén idején gőzerővel végezte az egyéni edzéseket a birkózó.

„Bendegúz maximalista volt, miután leállt a sportélet, egyénileg készült, futott, erősített. Másfél hete kezdték el a közös tréningezést, amely során szintén komolyan hajtotta magát” – árulta el fiáról Tóth József.

Dr. Bakanek György, a magyar birkózóválogatott keretorvosa szerint általában a keringési rendszer összeomlása vezethet leggyakrabban tragédiához, illetve hozzátette, a birkózó halálának oka a panaszok, tünetek és leletek összevetése után lesz kideríthető.

„Várunk az igazságügyi orvos szakértő által elvégzett boncolási eredményre – mondta a szakember, aki hozzátette, a sportoló halála után elvégzett koronavírusteszt negatív eredményt hozott. – Sok oka lehet egy ilyen tragédiának. Lázas megbetegedés során begyulladhat a szívizom, és ha erős megterhelést kap, ez fiatalkorban is végzetes lehet. Lehet ingerületvezetési zavar, amikor a szív nem kap megfelelő impulzusokat, vagy aneurizma, amikor a szívizom vagy az érfal elveszti a rugalmasságát, s megreped, illetve embólia is okozhatja a bajt”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője