Létrehozva: 2020.06.20.

Benedek Tibor sosem adta fel, betegen is folyamatosan dolgozott

Hiába tudta, hogy súlyos beteg, nem állt le Benedek Tibor az edzősködéssel. Újpesten négy évig nevelte az utánpótlást, sokak szerint a jövő nagy bajnokait.

A csütörtökön elhunyt Benedek Tibor két évig harcolt a súlyos betegséggel, de a végső bejelentésével május 4-ig várt: ekkor közölte, hogy teljesen visszavonul a vízilabdától. 2018 nyarától úgy dolgozott, hogy a munkája mellett az életéért is harcolt.

Fotó: UVSE

Miután lemondott a válogatottnál, “hazatért” Újpestre, ahol előbb szakmai igazgató lett, majd már betegen elvállalta a “felnőtt” csapat irányítását. A gárda tele volt fiatal gimnazistákkal, velük ért el csodás eredményt Benedek: idén bejutott velük a bajnokság rájátszásába, s az egész szakma elismerését kivívta.

A márciusban lezárult bajnokság összes meccsén ott volt a kispadon, s noha láthatóan lefogyott, megviselte a betegség, nem panaszkodott, senkinek sem beszélt a kálváriájáról. Sőt, ha úgy adódott, maga is beszállt a medencébe az edzéseken.

“Szerettem Mester lenni, megkaptam tőle szinte ugyanazt az örömet, mint játékosként és büszke vagyok a csapatra, amelyikkel másfél szezont együtt dolgoztam”írta búcsújában Benedek. Egyik legtehetségesebb játékosa pedig arról beszélt, nem lehetett Mester mindenkiből.

„Azt mondta nekünk, hogy Japánban azt hívják Mesternek, aki el tudja mondani a gyakorlatot tökéletesen, és be is tudja mutatni. Ő bejött és meg is mutatta az összes feladatot, azóta mindenki így hívta” – idézett fel egy korábbi emléket az Eurosport oldalának Vigvári Vendel, akiről a szakemberek szerint még nagyon sokat fogunk hallani.

A hozzáértők szerint Benedek halálával pontosan ezért érte pótolhatatlan veszteség a magyar vízilabdát, mivel ő Újpesten teljesen új szemlélettel látott hozzá a csapatépítéshez, és két év alatt is rengeteg tehetséget adott a sportágnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó