TÜZELŐÁLLÁS

A népszavazás kinyírná az atlétikai vb-t

Habár a csepeli önkormányzat támogatja az atlétikai stadion felépítését és a 2023-as atlétikai vb budapesti megrendezését, egy esetleges népszavazás végzetes csúszást okozna az építkezésben.

A csepeli önkormányzat 11 igen szavazattal, 5 ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta az atlétikai stadion felépítését és a 2023-as atlétikai vb budapesti megrendezését. Előtte Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) képviselőivel tárgyalt, és a MASZ honlapja szerint annak ellenére pozitív volt az egyeztetés, hogy a főváros eddig nem támogatta rendezést. Gyulai Miklós, a MASZ elnöke ezt megerősítette a -nak.

Gyulai Miklós Fotó: MTI

„Abból a szempontból mindenképpen előrelépés történt, hogy nincs elutasítás, nincs küzdelem, szinte mindenki támogatólag áll ki az ügy mellett, a csepeli közgyűlésen is pártokon átívelő összefogás volt – fogalmazott Gyulai. – Bízom benne, hogy mindenki megérti és látja a pozitívumokat. Egy 77 hektáros zöldmezős beruházásról beszélünk, amely sportesemények megrendezésére is alkalmas. Ez egy olyan közösségi felület lenne, amilyen Magyarországon egyáltalán nincsen. Az élsporttól a szabadidősporton át a testnevelési órákig ez a hely mindenre alkalmas, hiszen egy olyan sport és szabadidő parkról beszélünk, ami a közt fogja szolgálni.”

Azonban sürget az idő, hiszen még egy kapavágás sem történt a területen. Ráadásul egy népszavazási kezdeményezés tovább halaszthatja a munkálatokat. Mivel sürget az idő, egy népszavazás gyakorlatilag kinyírhatja az egész világbajnokságot.

„A Magyar Atlétikai Szövetség szeretné folytatni a megkezdett munkát, a mi feladatunk, hogy Budapesten egy fantasztikus világbajnokság kerüljön megrendezésre, bízunk benne, hogy ehhez minden feltétel adott lesz. Az biztos, hogy a világbajnokságig hátralévő idő nagyon kevés, ki vagyunk centizve.”

A sportolók is harcolnak

A jelenkor egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magyar atlétája, Baji Balázs már hetek óta kampányol a világbajnokság mellett. A világbajnoki bronzérmes gátfutó pályafutásának koronája lenne a hazai viadal. Más sportág kiválóságait is megszólította, így Hosszú Katinka úszó és Kovács Katalin kajakkirálynő is kiállt a pesti vébé mellett.

És ezeket olvastad már?