RETRO RÁDIÓ

Késsel akart végezni magával, megszólalt Szilágyi Liliána ismerőse

Szilágyi Liliána
SK
Szerző
SK
Létrehozva2022. 01. 04. 05:10

A nyaralása alatt élt át végzetes perceket az úszónő.

Az uszoda világa is értetlenül áll Szilágyi Liliána legutóbbi nyilatkozata után. Az egykori ifjúsági olimpiai bajnok úszó a Hír TV Magánterület című műsorában arról beszélt, hogy 2015-ben egy izraeli családi vakáció során elkeseredésében késsel kívánt véget vetni éltének.

„Levittem a tengerpartra a nagyapámtól örökölt kiskést, és azt mondtam, hogy nem megy tovább. Itt a tenger mellett, én nekem elég volt, kiszállok. És csak ültem ott, teljesen egyedül, és valami belső hang azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm, és most, akárhogy, de el fogok jönni” – vallotta érzéseiről Szilágyi, aki éveken át cipelte magával a lelki terhet.


Fotó: Nemzeti Sport

A botrány kirobbanása óta Szilágyi a közösségi oldalán üzent édesapjának, és húgának, édesapja pedig nyílt levelet írt a lányának.

Az uszodai világban ha tudták is, hogy baj van Szilágyival, most nem nyilatkoznak az ifjúsági olimpiai bajnoknő akkor lelkiállapotáról.

Egy, a neve elhallgatását kérő szakember elismerte, fiatalabb korában a medencék világából ismerte Liliánát, de nem feltételezte róla, hogy öngyilkosságot forgat a fejében. Az említett szakember Liliána édesapjával, Zoltánnal jó viszonyban volt. Együtt végezték a szakedzői tanfolyamot, de nem feltételezte volna róla, hogy fizikai, lelki és szexuális bántalmazással terhelte idősebbik leánya mindennapjait.

Liliána az említett izraeli nyaralás után egy évvel később, 2016-ban hagyta ott édesapját.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.